Nógrádi: erre senki nem számított

Nógrádi: erre senki nem számított

A német társadalom azt várta, a bevándorlóként érkezők fiatal, tehetséges, képzett, diplomás, nyelvet beszélő emberek, ám nem ez történt.

Megnőtt a bűnözés, a lakosság ma már nem érzi magát biztonságban, és mostanra felmerült a sorkatonai kötelezettség visszaállításának lehetősége is – mondta a biztonságpolitikai szakértő a 180 percben.

Módosítja a német kormány a vészhelyzeti védelemről szóló tervet, amely arról szól, hogyan kell válság esetén fenntartani az állam működését, az áram-, gáz- és élelmiszerellátást. Nagy felzúdulást keltett a polgárok körében az a tervben szereplő javaslat, hogy a háztartások készüljenek fel több napra elegendő vízkészlettel és élelmiszerrel, arról pedig komoly vita kezdődött, hogy a tervezetben szerepel a sorkatonai kötelezettség visszaállításának lehetősége is. Az ügyben óriási a szociáldemokrata párti és az ellenzéki tiltakozás is – mondta el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

Kihagyták a koalíciós partnert

Nincsenek egy állásponton a vészhelyzeti védelemről szóló terv módosítását illetően a német kormányban lévő pártok: a CDU, CSU és a szociáldemokraták. Ráadásul ugyanez a helyzet egy hasonló tervezettel, ami úgy két hete látott napvilágot és a kettős állampolgárságról, a kitoloncolásról és a burkaviseletről szól – mondta el a Kossuth Rádión Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki szerint a kapcsolódó egyeztetések a szociáldemokraták kihagyásával történtek.

Húsz év óta most először változtatják meg a vészhelyzeti védelemről szóló korábbi törvényt. A módosítás szerint azt kérik a lakosságtól, hogy a jelenlegi helyzetben – amikor nem lehet tudni, mi lesz – mindenki tartson otthon öt napra elegendő vizet és tíz napra elegendő élelmiszert.

Ezt a németek számára teljesen új – szögezte le a szakértő, aki szerint a sorkatonaság visszaállításának terve is igaz, és könnyen is kivitelezhető, hiszen Németországban nem megszüntették a sorkatonai szolgálatot 20 éve, hanem csak felfüggesztették.

Átrendeződnek az erőviszonyok

Nógrádi György szerint a küszöbön álló és a jövőre sorra kerülő tartományi választás kampányában a biztonság kérdése nagy szerepet játszik majd, valamint az is meghatározó lesz, hogy a koalícióban részt vevő két fő erő rendkívüli módon távolodik egymástól.

A szakértő problémának tartja, hogy a német–francia viszony, amely gyakorlatilag az ’50-es évek óta meghatározta Bonn, majd Berlin politikáját, most kezd mélypontra jutni – miután Németország már sokkal erősebb, mint Franciaország.

Németország a britek kilépése után abszolút az EU vezető állama lett, a világgazdaság negyedik hatalma, a harmadik exporthatalom. A jövőben tehát mindenki azt latolgatja majd, hogy Európa meghatározó tényezője lesz-e a német–orosz viszony – szögezte le Nógrádi György.

Nem erre számítottak a német polgárok

A német társadalom azt várta, hogy a bevándorlóként érkezők fiatal, tehetséges, képzett, diplomás, nyelvet beszélő emberek – ám nem ez történt. Drasztikusan megnőtt a bűnözés, az országban létrejöttek az úgynevezett no-go zónák, ahova német már nem nagyon mer bemenni – hívta fel a figyelmet a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ráadásul a németeknél közel ezer terroristát és tízezer szélsőséges iszlamistát, azaz szalafistát tartanak nyilván. Mindez odáig vezetett, hogy a német lakosság ma már nem érzi magát biztonságban. Nem véletlen, hogy az új párt, az Alternatíva Németországért 20 százalékon áll – mondta.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »