Nógrádi: Erdogan újabban egy Nyugat-ellenes platform létrehozásán ügyködik

A migránsok a világon négy helyre törekednek: Ausztrália felé, ahova ember nem mehet be, az USA-ba, amelyet két óceán véd, északon Kanada, délen Mexikó, 2500 kilométer fal és tűzparancs. A gazdag arab országokba ugyancsak nem tudnak bejutni – marad Európa, mert egyedül az nem tud védekezni – nyilatkozta Nógrádi György.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

Erdogan politikája gyökeresen megváltozott, sok európai politikus szerint a törökök nem alkalmasak a migrációs hullám megállítására, ha ez így van, a görögöknél kell Európának próbálkoznia, ha pedig ez sem működik, Görögország északi határait kell védeni, a macedón és a bolgár határt – szögezte le a Kossuth Rádió-ban Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint Törökországnak három térségi és három európai stratégiai célja van.

Elsődleges térségi célja a kurd szeparatista mozgalom szétverése, a másik Bassár el-Aszad megbuktatása bármi áron és a helyére törökbarát szunnita kormány ültetése. A harmadik egy bonyolult kapcsolat-ellenségrendszer kiépítése az Iszlám Állammal.

Erdogan európai céljai között Nógrádi György elsőként említette, hogy a törökök minél több pénzt szeretnének kicsikarni Európából a migránsok feltartóztatásáért. Árnyalja a képet a szándékaikat illetően, hogy azt közölték leginkább rászorulókat küldik Európába. Csakhogy a rászorulók fogalma alatt más értenek a törökök és mást ért Európa.

A törökök a Svédországba küldött menekültek 90%-át fogyatékosokból válogatták össze, a Luxemburgnak szánt „csomag” több mint 90%-ában pedig analfabéták vannak. A luxemburgi társadalom egy írástudatlan arabbal nem tud mit kezdeni.

Nógrádi György szerint másik stratégiai céljukra, a vízum eltörlésére nincs esély a puccs után az EU-tagság megszerzése pedig a jelenlegi helyzetben kizárt. A biztonságpolitikai szakértő szerint Európa egyre nagyobb része mondja azt: nem kérünk a törökökből, az év első felében annyi török menekült érkezett Európába, mint tavaly egész évben, a törököknek az európai vezetőkkel folytatott kommunikációja pedig azt tükrözi, hogy ők az erősebbek.

Nógrádi György felhívta a figyelmet arra, hogy amint egyértelművé vált Erdogan számára, hogy az Európa-politika nem jön be, egy perc alatt kiegyezett Izraellel, Oroszországgal és Egyiptommal. Bocsánatot kért az oroszoktól a lelőtt gépek miatt, az oroszok pedig belementek például abba, hogy a felfüggesztett vízummentességet visszaállítják, a külkereskedelmi forgalmat felemelik és atomerőművet, gázvezetéket építenek.

Teljes fordulat következett be Erdogan politikájában, de ez az érdekekről szól, nem barátságról, ezek az érdekek pedig a nyugatellenes platformon találkoznak – mondta Nógrádi György.

Nógrádi György szerint a migránsok a világon négy helyre törekednek. Ausztrália felé, „ahova ember nem mehet be, az USA-ba, amelyet két óceán véd, északon Kanada, délen Mexikó, 2500 kilométer fal és tűzparancs”. A gazdag arab országokba ugyancsak nem tudnak bejutni – marad Európa, mert egyedül az nem tud védekezni.

Ha Európa nem védekezik, a hurokba dugja a fejét. Európa kénytelen lesz lépni, vagy a léte veszélybe kerül. Itt tartunk jelenleg – szögezte le Nógrádi György.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »