Nizzai kapcsolat – A legmocskosabb újságírás és az „igazi iszlám” között

Nizzai kapcsolat – A legmocskosabb újságírás és az „igazi iszlám” között

Egy mohamedán terrorista 84 embert, köztük sok gyermeket gyilkolt meg csütörtök éjszaka Nizzában.

Tudtuk, hogy a liberális sajtó mindent meg fog tenni a rémtettek relativizálása érdekében, azért, hogy a gyilkosságok igazi felelősei újra elmondhassák semmitmondó kondoleáló mondataikat, hogy aztán siessenek vissza a hivatalukba, néhány százezer újabb mohamedán bevándorló útját egyengetni.

A tömeggyilkosság-relativizálás műfajában az index fan néven elkövető szerzője olyan magasságokra hágott, amely miatt a szabad nép szerkesztőségében is kibeszélték volna a sztálinista kollégák.

Már a cikk címe is bicskanyitogató: „Az első halott egy muszlim nő volt Nizzában”

Az első halottság bevezetése igen tanulságos lelemény, olybá tünteti fel a szerencsétlent, mintha mondjuk a halála a keresztény, nem vallásos, esetleg harcos ateista áldozatok ellentételezéseként lenne értelmezhető. Szerzőnk a BBC-t idézi, a közismerten objektív hírforrást:

„Kendőben járt, és tartotta a muszlim szokásokat. Az igazi iszlámot követte, nem a terrorista verziót” – idézte a BBC a meggyilkolt nő gyerekét.”

Az „igazi iszlám”!!!! Az „igazi iszlám” nyilván mindig jól jön akkor, amikor ártatlan emberek tömegeit gyilkolják le olyan mohamedánok, akik egyébként ilyen igazi mohamedánok lakta negyedekben élnek. Az igazi mohamedánok például rendszeresen járőröznek a lakóterületükön, felkutatják és az igazságszolgáltatás kezére juttatják a saria-rendőrség tagjait, hazazavarják a radikális imámokat és kitaszítják maguk közül a becsületgyilkosságok elkövetőit.

Ott, ahol az „igazi iszlám” követői élnek, egy nyugati nő este, egyedül nyugodtan sétálhat miniszoknyában. A no-go zónákba csak a „nem igazi iszlám” követői nem mehetnek be.

Hírdetés

Amúgy elképzelem, ahogy egy muszlim áldozat gyermeke azt mondja a BBC tudósítójának: „Anyám az igazi iszlám követője volt, utálta a fehéreket és a keresztényeket és tudom mennyire sajnálja, hogy egy rövid ideig akadályozta azt a dzsihadista hőst abban, hogy a lehető legtöbb nyugatit öljön meg.” Ha így lenne, ezt biztos elmondanák a rokonok és a BBC biztos közzé is tenné.

Aztán a cikk vége felé, amikor már kigyászoltuk magunkat a muszlim áldozatok fölött, a következő kedves mondatokon keresztül érthetjük meg a szerző szándékát:

„A csütörtök éjjeli támadás legmegrázóbb momentuma, hogy milyen magas a gyerekek aránya az áldozatok közt. Nizza korábbi polgármestere, Christian Estrosi egy helyi médiának arról beszélt, hogy legalább 10 gyereket gyilkolt meg a merénylő. A kórházakban pedig 54 gyereket szállítottak be sérülésekkel.”

Ha velük kezdik az áldozatok felsorolását, még a végén az a benyomása alakult volna ki az olvasónak, hogy a keresztény vagy nem mohamedán gyermekáldozatok tragédiája azonos hírértékű az „igazi iszlám” követőjének tragédiájánál, sőt a nácifasiszta szélsőjobboldal még azt a következtetést átallotta volna erőltetni, hogy az iszlámnak köze van a merénylethez! De hát természetesen nincs, mint ezt az írás második bekezdése rögtön az „igazi iszlám” követőjének halála feletti gyászunk kiteljesedése után az arcunkba is hányja:

„Ez a tragédia is jelzi, hogy a teherautóval gyilkoló terrorista nem a nyugati világ, hanem az emberiség ellen követett el merényletet. A világ legkülönbözőbb részeiből érkezettek voltak az áldozatok közt.”

Ez valóban sziklaszilárd következtetés. Az akciónak semmilyen fehér-keresztény emberellenes éle nem volt. Az index valóban nem harsog orosz propagandát, az index az ISIS hasznos idiótája, a „nem igazi iszlám” követőinek érdekeit szolgálja teljes szolgalélekkel. Nehogy már eszünkbe jusson védekezni az elpusztításunk ellen.

Van, amikor már mindegy, hogy valaki aljas vagy hülye. Egyszerűen közveszélyes, amit a liberálisok művelnek.

www.tutiblog.com


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »