Nincs Orbán Viktorunk

Nincs Orbán Viktorunk

Beindult Erdélyben a kampány. Egyesek a saját bőrükön érzik, hogy „ki mint vet, úgy arat”. Hiába figyelmeztették az RMDSZ vezetőit a „civilek”, a „Facebook-betyárok” és a háttérbe szorított ellenzéki magyar újságírók, hogy amit művelnek, az nem nevezhető érdekvédelmi munkának, legfennebb a magyar szavazatok áruba bocsátásának, senki sem hallgatta meg őket.

k�rd�jel_b

Így teltek az évek, és így üresedtek ki sorra a lelkesítő szlogenek. Ma már nem bíznak a választók abban, hogy képesek lesznek az érdekükben „kiállni, képviselni, és kiharcolni”. Úgy tűnik, hogy eddig még úgy-ahogy működtek a nagyotmondás eszközei, a diverzió különféle módszerei, hiszen ott volt a viszonylag erős MPP és EMNP, és hangosak voltak a magyargyűlölő szélsőségesek, akikkel látványosan szembe lehetett szegülni, de mivel ezek a tényezők különböző okok miatt mára megszűntek vagy megenyhültek, tárgya nélkül maradt a szervezet.

A bukaresti „havereik” sorra megcsalták őket, kitették a magyar minisztereket a kormányból, magára hagyták a „rommagyar” parlamenti képviseletet. Eközben pedig politikai szervilizmusból jelesre vizsgáztak, és ezáltal az erdélyi magyar választók bizalmát is elveszítették. Két szék között a pad alatt ébredtek fel. A rövidlátó stratégiájuknak köszönhetően.

Ezzel a kétkulacsos politizálással, a szedett-vetett önkormányzati jelöltállítással (lásd például Marosvásárhely esetét), valamint az előválasztások szándékos elmulasztásával (tisztelet a néhány kivételnek) jelentősen rontották a politizálásból eddig jól megélő opportunisták helyzetét, de legfőképpen az erdélyi magyarok választási esélyeit. Ráadásul egy másik fontos problémával, a markáns vezéregyéniségek hiányával is szembe kell nézniük. Ha végiggondoljuk, kik szerepelnek a jelöltek névsorában, kik lesznek a parlementi választások listáján, és kiket találunk ma az RMDSZ vezérkarában, alig jut eszünkbe olyan politikus – egy-két székelyföldi helyi tisztségviselő kivételével –, akikért érdemes lenne elmenni szavazni. Akikért el tudnánk felejteni – legalább a választások idejére – azokat az „eredményeket”, amelyeket az eddigiek során elértek.

Ki lenne az a politikus, aki olyan szereppel bírna itt, Erdélyben, mint Magyarországon a Fidesz elnöke? Aki képes lenne a helyenként hibás politizálás ellenére is szavazásra buzdítani a tömegeket? El kell fogadnunk azt a tényt, hogy az erdélyi magyar politikusok fényév távolságra állnak azoktól a személyes és csoportos értékektől, amelyek továbbra is olyan népszerűvé teszik a magyarországi kormányzó pártot és a miniszterelnököt. Pedig ők is követnek el hibákat. Az ellenzék őket is állandóan kereszttűz alatt tartja.

Itt azonban nem Orbán Viktornak hívják a pártelnököt. Nem félnek tőle sem Bukarestben, sem Brüsszelben. A politikai diskurzusát mindig az határozta meg, hogy éppen honnan fúj a szél. Jól megfért a magyarellenes intézkedéseiről elhíresült román kormányban, azután pedig békésen tűrte az ellenzéki szerepet. Nem ő húzta előre a pártot, hanem a párt volt az, amelyik őt megvédte. Körülbástyázta magát a saját embereivel, kényszerpályára helyezte az alakulatát, a demokratikus előválasztásokat ellehetetlenítette. Ha mégis került volna valaki, aki képes igazi vezéregyéniséggé válni, azt mindenhonnan el kellett távolítani. A kritikus hangokat el kellett fojtani, az esetlegesen felbukkanó Lá­zár Jánosokat háttérbe kellett szorítani. A vezérkar megtelt a kétszínű politizálás híveivel, a csoportérdekek kiszolgálóival, a becsü­letes közképviseleti munka aláásóival. Így akarják az idei választásokat „megnyerni”.

Ferencz Zsombor, Marosvásárhely


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »