Nincs jobb

Vajon mit szól most a Fideszt a hatalomba visszasegítő jobboldali tábor? Mikor indul a konzervatív értékekre oly kényes Békemenet? Hova lettek az álmok? Mi lett az ígért elszámoltatásból? Megannyi kérdés tolul fel a gondolkodó emberben a cinizmus új keletű tombolását látva. Ám mielőtt e sort folytatnánk, próbáljunk meg választ adni legalább ez utóbbi kérdésre. Már csak azért is, mert ennek ígéretével született hat éve a kétharmad. No meg illik feltenni e kérdést az elmúlt hetek furcsa bejelentéseinek a fényében is. Igen, mert az elszámoltatás helyett inkább csak a sötét 2000-es éveket is lassan elhomályosító elszámolandó ügyek sorjáznak, ráadásul mindezzel párhuzamosan sokakat arcul csapva térnek vissza a hatalom közelébe a szociálliberális ámokfutás prominens alakjai. Ebből a rehabilitációból több tárca is kiveszi a részét, az utóbbi időben azonban mindenkit leköröz a cinikus kinevezések terén a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

Azt normális ember nem gondolhatta, hogy a folyamatosságra oly kényes diplomáciában napalmmal kell elpusztítani mindent és mindenkit, ami a Fidesz dicsőséges visszatérése előtt történt, illetve akik a külügyek vitelében valamilyen szerepet játszottak. Ehhez képest a korábbi kormányok tisztogatásai lassan már megszépülő emlékek az elmúlt évek ámokfutásához képest. Azt még egy korszak lezárásaként meg lehet érteni, hogy végképp háttérbe szorultak vagy leléptek a színről az „ősmoszkoviták”. A „martonyisták”, a „Németh Zsolt-osok”, a „navracsicsisták” száműzése azonban a legrosszabb bolsevik időket idézi. A jobboldali tábor azonban még ezt is lenyelte, a karrier maradéka fejében pedig maguk a kiszorítottak is hallgattak. Összeszorított fogakkal nézték a szakmaiság sárba tiprását, a klasszikus diplomácia elfelejtését, a „kalmárszellem” térnyerését. Eljött a lojalitás ideje, amelyben lubickolnak a rokonok, a barátok, a szavazataikat külföldi kiküldetésre váltani kívánók, s bizony a kalandorok is. Így lett nagykövet a baráti alapítvány feje, az egykori tévés, a fontos ember angoltanára, és a sort még folytathatnánk.

Például azzal, hogy egyre-másra jutnak poszthoz az oly sokat átkozott közelmúlt ellentmondásos figurái. Előbb a liberálisok elszánt harcosát, Eörsi Mátyást jelölte a kormány a Demokráciák Közössége nevű intézmény főtitkári posztjára, majd a Gyurcsány-kormány pénzügyminiszterének, Veres Jánosnak a feleségét, az egykori szocialista EP-képviselő Dobolyi Alexandrát moldovai nagykövetnek. Fontos washingtoni megbízatást kapott a DK vezérének volt kémfőnöke, Hetesy Zsolt is. Természetesen mindez a nemzeti egyetértés, a szakmaiság jegyében. Ennyit a számonkérésről. S ha úgy tetszik, ebben a kormánynak még igaza is van, mert a most posztokkal megvettek az Antall-kormány külügyminiszterével ellentétben nem fogják számon kérni a hibákat, a dilettantizmust. Ők csak csendben szolgálnak, természetesen kaszálnak.

Ez a szolgalelkűség azonban tovább marginalizálja a külügyminisztériumot, lejáratja a diplomáciát, s ne csodálkozzunk azon, ha az ország a migránsválságnak tulajdonítható jelenlegi kivételes helyzete, az ezt teli torokból erősítő retorika ellenére sem válik igazán tényezővé, még kevésbé megbízható és kívánatos partnerré. Mint azonban látjuk, a Fidesz táborát ez sem nagyon zavarja. Az M1 által számára kreált világban már Európa megmentéséről, a hanyatló Nyugat észre térítéséről álmodik, miközben észre sem veszi, hogy arcul csapják, amikor a furcsa kinevezések kapcsán feltett kérdésre cinikusan csak azt a választ kapja, hogy ezeknél az embereknél nem volt jobb. Tényleg?

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 02.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »