Nincs fény az alagút végén: továbbra sem éri el a létminimumot a minimálbér

A költségvetés tervezetéből az olvasható ki, hogy az ideihez hasonlóan öt százalékkal, azaz nettó 3700 forinttal emelkedhet jövőre a minimálbér – írja a Népszabadság szakszervezeti forrásaira hivatkozva. A jelek szerint a dolgozói szegénység nem fog enyhülni.

A szakszervezeteknek az a nagyon is méltányolható kérése, hogy a minimálbér 2018-ra érje el a létminimumot.  Jelen felállás szerint ez nem fog sikerülni. Mi több az érdekképviseleti csoportok attól tartanak, hogy a kormány mindenféle egyeztetés nélkül előre elhatározta a célszámokat. 

Fontos, hogy eddig a Központi Statisztikai Hivatal végezte el a létminimum számításokat, de az állami felügyelet alatt álló KSH úgy határozott, hogy többet nem ad fegyvert az ellenzék kezébe, a kritikusok szerint lényegében azért, mert túl sok a szegény. A Policy Agenda azonban a bértágyalások előtt a hivatal eldobott módszertanát újrahasznosította és kiszámolta, hogy

a létminimum értéke 88 ezer forint, eközben a minimálbér csupán 73 ezer forint.

Tizenötezer forint tehát a különbség. A lényeg, hogy a minimálbér-emelés mostani üteme nagyon kevés, a szükséges mérték legalább kétszeres, tízszázalékos, azaz 7500 forint lenne. Méghozzá évente, a következő két esztendőben. Kecsegtető ugyan az, hogy 2018-ban tényleg egy számjegyű lesz a személyi jövedelemadó kulcsa, hiszen az önmagában hat százalékot jelent, vagyis: a minimálbért csak kétszer hét százalékkal kellene  növelni. De, a fentebb felvázolt felállás szerint ezt sem kapják meg a keményen dolgozó, elfáradt, keskeny pénztárcájú kisemberek. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »