Nincs fény az alagút végén: küszöbön az egészségügyi Trianon

Az elmúlt hét évben drasztikusan megnőtt azoknak a száma akik kiszorulnak az orvosi ellátásból, mert az túl drága, vagy túl messze van, vagy rákerültek ugyan a várólistára, de beutalót nem kaptak. A lakosság öt százalékának háziorvosa sincs – számol be a Népszabadság összefoglaló cikke mely többek között a Political Capital friss kutatására hivatkozik.

 

A szóban forgó kutatásból kiderül, hogy egyre növekszik azoknak körzeteknek a száma ahol nincs háziorvos. 2016 áprilisában mintegy 260 praxis maradt tartósan betöltetlen.

Az egészségügyi aspektusból veszélyeztetett területek földrajzilag koncentráltak; leginkább a hátrányos helyzetű térségek érintetettek, ami tovább növeli a szociális Trianon kockázatát. A probléma kiterjedését mutatja azonban az Országos Alapellátó Intézet adatai szerint, hogy Vas megye, Zala megye, mi több Budapest több peremkerülete is érintetett.

A WHO adatai szerint 2014-ben az egészségügyi kiadásoknak az egyharmada már közvetlenül a háztartásokra, azaz a családokra terhelődött, ami nem csak a gyógyszerek térítési díjában, hanem a szakorvosokra fordított összegekben is megmutatkozott. A hálapénz az orvoslátogatások huszonöt százalékánál, a kórházi kezelések majdnem felénél megjelenik.

Magyarországon a minőségi vagy soron kívüli ellátáshoz nem csak a pénz, hanem kapcsolati tőke vagy más korrupciós csatorna is hozzásegíthet.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »