Niedermüller, az önszivató

Niedermüller Péter önmagát helyezte a torkos borz kényelmes munkapozíciójába

Niedermüller Péter DK-s képviselő legutóbbi ATV-beli fellépésén nem kellett sokat várni arra a mondatra, amitől az ember lefordul a székről. Néhány perc bemelegítés után – amiben már hallható egy-két volt olyan megállapítás, amitől a néző egyensúlyát vesztheti – jött az igazi gyomros.

Biztonsági öveket kéretik bekapcsolni, idézet következik. Azt találta mondani ez a jómadár, hogy ”akkor engedik be az embereket a szuperkórházakba, ha majd a demokratikus ellenzék lesz kormányon.”

Na, ugye, hogy nem ártott a biztonsági öv!

Ez a válasz ugyanis a józan többség álláspontja szerint pontosan azt jelenti, hogy valószínűleg soha nem engedik be őket, mivel úgy vélik, a demokratikus ellenzék belátható időn belül egyáltalán nem kerül kormányra.

Niedermüller baromságát azonban a legszélsőségesebb DK-hívő is csak taggyűlésen képes bólogatással fogadni, nehogy a mellette ujjongó Gyurcsány-fanok számára kiderüljön, hogy neki még nem ment el teljesen az esze. Tiszta pillanatukban ugyanis a demokratikus ellenzék tagjai is tisztában vannak vele, hogy ma is ugyanolyan színvonalú állami orvosi ellátásban részesülhet az átlagember, mint egy „kormányközeli vállalkozó és családja”. S így lesz ez a szuperkórházakban is, természetesen.

Szerencsére a műsorvezető kiegészítette, hogy ez most is így van, pénzért legfeljebb előrébb lehet kerülni a várólistán, de tartalmában ugyanazt az ellátást kapja meg a fizetős is, csak hamarabb, mint azok, akik pénzzel nem tudják megsürgetni a vizsgálatot.

De ha már kamera elé engedték Niedermüllert, akkor igyekezett megmutatni, hogy csak azért is az övé lesz az utolsó szó.

Előbb azonban önmagát helyezte a torkos borz kényelmes munkapozíciójába, amikor új mondatában letagadta iménti állítását. „Nem mondtam, hogy nem fogják beengedni őket!”

Hírdetés

– Dehogynem! – felelhetjük vigyorogva.

Önszivató Niedermüllert persze egyáltalán nem zavarta, hogy egyik szavát a másikba öltötte. Mint, aki se lát, se hall, úgy folytatta: „de nem lesz olyan ellátásuk, mint a gazdagoknak, s azoknak, akiknek összeköttetésük van.” Gazdagokon természetesen a Fidesz közeli vállalkozókat érti a nagyokat nyelő EP képviselő.

Édes mindegy tehát, hogy mi a valóság, hogy próbál a kormány a vidéki egészségügyi infrastruktúra rendbetétele után a fővárosban is karakteres lépéseket tenni az egészségügy fejlesztéséért. Arra N. P. csak köp.

Mire köp valójában? Vagy inkább kire?

A választóra, az átlagemberre, a jobb egészségügyi ellátásra váró pesti polgárra. Arra, kinek a DK képtelen bármiféle emberi jövőképet fölrajzolni, ám azét pocskondiázza, aki erre bizonyítottan képes.

Hogy mennyit ér valójában például a Demokratikus Koalíció egészségüggyel kapcsolatos aktuális szaknyilatkozata, arról csak annyit: pár hete még azt mondták, hogy ezek a bizonyos szuperkórházak soha nem fognak megépülni.

De! Meg fognak épülni! S látogathatja mindenki, akinek szüksége lesz rá!

A választóknak azonban érdemes lesz vigyázni, mert ha véletlenül ismét a demokratikus ellenzék kerülne hatalomra, akkor könnyen és gyorsan ugyanúgy bezárhatnák őket, mint a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetet vagy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet. A szóbeszéd azt tartja, hogy azóta is elborult elméjű boldogtalanok kódorognak ezerszám az országban.

Számukat sajnos gyarapítják azok, akik nem tébolyultak ugyan, de kellően rosszakaratúak és hatalomvágyók ahhoz, hogy annak látszanak.

Pechünkre elég gyakran nyilvánosságot is kapnak!

http://leander.blogstar.hu/


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »