Nézőpont Intézet: akár tíz párt is osztozkodhat a baloldalon 2018-ban

A Nézőpont Intézet szerint a korább 5-6 helyett a 2018-as parlamenti választáson akár 10 párt is osztozhat majd a baloldali szavazatokon, ami azt jelenti, hogy ez az oldal nem tud majd kormányzóképes erőt felmutatni.

Deák Dániel, az intézet elemzője szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta,

az MSZP és a DK nagy valószínűséggel összefog majd,

a többi kis párt pedig további szerződéseseket köthet, ami kaotikus állapotot eredményezhet a baloldalon. Kiemelte, Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) úgy próbál helyezkedni a baloldalon, hogy minél kevesebb párt vegyen részt egy lehetséges baloldali összefogásban, ugyanis csak így tudnak a jelenleginél több képviselőt juttatni az Országgyűlésbe.
A Nézőpont Intézet elemzője szerint a baloldalnak 2017 nyarára kell rendeznie, hogyan kívánnak nekivágni a következő parlamenti választásnak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »