Nézőpont: Gyurcsány egyre nagyobb zsarolási potenciállal rendelkezik

Nézőpont: Gyurcsány egyre nagyobb zsarolási potenciállal rendelkezik

Az MSZP hétvégi tisztújítása könnyen megpecsételheti a párt sorsát – írja legfrissebb elemzésében a Nézőpont Intézet. Az intézet úgy látja: az egyetlen igazi kérdés, hogy az MSZP mennyire tudja majd érvényesíteni érdekeit egy esetleges 2018 előtti baloldali összefogásban.

A Nézőpont erről szóló elemzését kedden juttatta el az MTI-nek. Ebben a többi közt az szerepel: a már lassan tíz éve válságban lévő MSZP támogatottsága továbbra sem erősödik, az egykor több milliós táborral is rendelkező pártnak mára nagyjából 700 ezer szimpatizánsa maradt.

A Demokratikus Koalíció és az MSZP közötti olló egyre szűkül, így Gyurcsány Ferenc évről-évre nagyobb zsarolási potenciállal rendelkezik az MSZP-vel szemben – fűzték hozzá.

Az elemzés szerint ezért a hétvégi tisztújítás könnyen megpecsételheti a szocialista párt sorsát, hiszen míg a programok szintjén nincsen nagy különbség az egyes elnökjelöltek között, a szövetségkötési politikájuk eddigi nyilatkozataik alapján jelentősen eltérne egymástól.

Az MSZP önállóságára Molnár Gyula győzelme jelentené a legnagyobb veszélyt – írták -, hiszen az egykori újbudai polgármester a gyors és érdekérvényesítés nélküli megállapodás képviselője.

A jelöltek közül a legtapasztalatlanabbnak számító Harangozó Tamás is többször utalt arra, hogy részt venne egy DK-val történő együttműködésben, de kizárólag Gyurcsány Ferenc nélkül – mutattak rá.

Az elemzés ugyanakkor kérdésként teszi fel: a rövid politikai múlttal rendelkező Harangozó Tamás rendelkezne-e akkora tárgyalási kompetenciával, hogy feltételeket tudjon szabni a Demokratikus Koalíciónak és az azt vezető, több évtizedes politikai és öt éves miniszterelnöki tapasztalattal rendelkező Gyurcsány Ferencnek.

Kitértek arra is: Tóbiás József és Szanyi Tibor egyértelműen elzárkózna vagy legalábbis erőteljesebben ellenállna egy ilyen szövetségkötésnek, és az önálló szocialista párt megerősítésére helyeznék a hangsúlyt.

A jelenlegi elnök a múlt emberének tartja Gyurcsány Ferencet, és azt szeretné, ha a baloldalt ismét csak az MSZP-vel azonosítanák.

A szocialista EP-képviselő pedig többször keresetlen szavakkal illette a DK-s pártelnököt, az ő álláspontja talán a legélesebb ebben a kérdésben.

Szanyi Tibor elnökként azonban könnyen Mesterházy Attila sorsára juthat, aki ugyan sokáig megpróbált ellenállni Gyurcsány Ferenc nyomásának, de a szocialista párt vezetésből kiszorult politikusok nyomására és puccsveszélytől tartva megadta magát, amely a 2014-es összefogáshoz és annak vereségéhez vezetett a választásokon – olvasható az elemzés összefoglalójában.

MTI

The post Nézőpont: Gyurcsány egyre nagyobb zsarolási potenciállal rendelkezik appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »