Nevetve szelfizett a nizzai merénylő, mielőtt hozzálátott a mészárláshoz

Nevetve szelfizett a nizzai merénylő, mielőtt hozzálátott a mészárláshoz

MTI nyomán

A nizzai merénylő, Mohamed Lahouaiej-Bouhlel tette elkövetése előtt néhány órával maga is részt vett gyalogosan az ünnepi felvonulásban, felhívta onnan a fivérét, és nevetős selfie-t küldött magáról. Erről a Dzsabur nevű fivér számolt be vasárnap Tunéziában a Reuters hírügynökségnek.

 “Csütörtök délután felhívott, és azt mondta, Nizzában van európai barátaival a nemzeti ünnepen.
 

Vidámnak és elégedettnek
látszott a képen,

 
egyébként is sokat nevetett” – mondta a fivér, de a küldött képet nem volt hajlandó megmutatni a tudósítónak.
 
Mohamed Lahouaiej-Bouhlel a Tunisztól 120 kilométerrel délre lévő Szúsza város Mszaken nevű peremkerületében született 1985. január 31-én. 2005-ben költözött Franciaországba. Rokonai és egykori szomszédai elmondták, hogy utoljára négy évvel ezelőtt látogatott haza. A szomszédok átlagos családból származónak, sportos életűnek, a vallás iránt érdektelennek írták le. Rokonai azt mondták, az utóbbi hetekben gyakrabban telefonált nekik, mint korábban. Dzsabur arról számolt be, hogy fivére az ökölvívásról beszélt neki, a szülővárosukról, és arról, hogy hamarosan visszatér oda. 
 
Bouhlel nővére korábban már beszélt hírügynökségi tudósítókkal. A Reutersnak ismét elmondta, hogy fivérének
 
pszichés problémái voltak
 
mielőtt Franciaországba költözött, és orvos kezelte ezzel. A kezelő orvost is megszólaltatta a Reuters, és ő beszámolt arról, hogy Bouhlel agresszív volt a szüleivel – többször megpróbálta őket bezárni a szobájukba -, és nem volt megelégedve a saját testével, túl soványnak tartotta magát.
 
Az AFP hírügynökség is arról számolt be vasárnap, hogy Bouhlel nagyon sokat foglalkozott testépítéssel, és külsejével próbált meg nyilvános helyeken imponálni, ismerkedni. Erőszakos volt a feleségével, akitől 18 hónapja külön élt, váltak. A nőt, aki szintén tunéziai származású nizzai, 2006-ban vette el feleségül. Három gyerekük született. Annak ellenére, hogy korábban nem volt vallásos, Bouhlel
 
a tette előtti hetekben az iszlám szélsőséges értelmezésének elvakult híve lett,  
 
és erről beszélt is közeli ismerőseinek.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »