Nevetséges: kiutasítás helyett „wellness” jár a perverz migránsnak

Negyven napi elzárásra ítélték azt az afgán férfit, aki az elmúlt héten kétszer is szeméremsértő módon mutogatta magát a bicskei befogadóállomás közelében. A Bicskei Járásbíróság szerdai ítéletében megállapította, hogy a férfi május 24-én a befogadóállomáson az ott ápolónőként, illetve szociális munkásként dolgozó sértetteknek mutogatta altestét, továbbá bement a helyi dohányboltba, ahol az eladónő előtt az alsónadrágjába nyúlt, és szeméremsértő magatartást tanúsított – emlékeztetett a Jobbik közleménye.

 

Az ellenzéki párt szerint az ítélet tökéletesen jellemzi a mai állapotokat, hiszen míg a kormány csak szavakban védi az országot (naponta több százan jönnek át illegálisan a határon), az igazságszolgáltatás egy komoly ítélettel üzenhetett volna a betolakodóknak, ám ez a „nevetséges” döntés nem fogja őket elrettenteni attól, hogy legközelebb se tartsák be a helyi normákat. Emlékezetes, hogy egy papírpohár eldobásáért nemrég több év börtön járt egy magyar állampolgárnak, a migránsok pedig gyakorlatilag komoly következmények nélkül zaklathatják a lakosságot.

A Jobbik szerint a kormánynak nem a plakátokra kéne milliárdokat költenie, hanem fel kéne végre állítani az önálló határőrséget, amely többek közt az ilyen eseteket is megelőzhetné

– húzza alá a dokumentumban Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »