Netanjahu szerint „terroristák” gyújtották fel Izraelt

Eddig 80 ezer embert evakuáltak Haifa kikötővárosból, míg más helyszíneken visszaszorították a lángokat.
Haifában készült felvételeken azt látni, hogy fák koronájáig, azaz a lakóházak negyedik emeletig ért a tűz.
De hogyan is harapóztak el a lángok? Benjamin Netanjahu miniszterelnök gyújtogatásról beszélt és egyenesen terroristának nevezte az állítólagos elkövetőket.

Magyar Menedék - Horthy-naptár

„Minden tűz, amit gyújtogatás vagy az arra való felbujtás okozott, terrorcselekmény. Így is fogjuk kezelni. Aki megpróbálja leégetni Izrael egyes részeit, kemény büntetést kap” – mondta. Izraeli kormányilletékesek szerint a tüzek felét gyújtogatók okozták.

A Belbiztonsági Minisztérium közölte, hogy néhány embert letartóztattak, de neveket nem adott ki. Naftali Benett a jobboldali Zsidó Otthon párt vezére, kétértelmű megjegyzésében az izraeli arabokat illetve a palesztinokat próbálta felelőssé tenni: „csak azok tudják felgyújtani az országot, akikhez nincs közük hozzá.”

A tüzek elterjedését segítette a különösen száraz időjárás és az erős szelek. Több otthon is megsemmisült, bár személyi sérülésről nem érkeztek értesülések. Meteorológusok szerint a száraz, szeles idő még néhány napig megmarad és csak kevés esély van az esőre.

2010-ben egy hasonló erdőtűz napokon át pusztított Izrael északi részén és 42 ember halálát okozta.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »