Netanjáhu nem tartotta be ígéretét – Az elesett katonák szülei lezárták az utat a Gázai övezetbe tartó kamionok előtt

Netanjáhu nem tartotta be ígéretét – Az elesett katonák szülei lezárták az utat a Gázai övezetbe tartó kamionok előtt

A rendszeresen lerombolt Gázai övezet több mint másfél évtizede izraeli szárazföldi, tengeri és légi blokád alatt van. A mintegy 1 millió 800 ezer fős palesztin lakosság túlélésének egyetlen ütőere az Izrael által nagy kegyesen engedélyezett, mások által finanszírozott szárazföldi áruszállítás, amelyet ma délelőtt rövid időre lezártak azok a zsidó szülők, akiknek gyermekeit a legutóbbi izraeli hadjárat idején a harcostársaik gyilkoltak meg, nehogy élve fogságba essenek. Az egyik miniszter ma délelőtt ki is mondta az igazságot: Törökországgal azért békült ki Izrael, mert Egyiptommal és Szaúd-Arábiával együtt a zsidó állam a közel-keleti térség nagyhatalmává szeretne válni – írja a Válláh!Hádásot izraeli héber és a Má’án Palesztin Hírügynökség arab nyelvű hírportál.


Az egyik tiltakozó szülő a kamionok elé fekszik (fotó: Ezri Amrám)

Az izraeli hadsereg 2014-ben, az úgynevezett Hannibál-eljárás módszerével folyamán meggyilkolt egyik katona, Oron Saul édesapja a határátkelőnél ma délelőtt az újságíróknak azon kesergett, hogy áruval megrakott ezer (sic!) teherautót is beléptetnek itt naponta a Gázai övezetbe, ám a fia holttestének kiadásáról egyetlen cikkely sem foglalkozik a Binjámin Netanjáhu által a törökökkel aláírt kibékülési szerződésben. Az áruforgalmat rövid időre megbénító zsidó tüntetők, a Gázai övezetben két esztendővel ezelőtt elesett katonák szülei szószegéssel vádolják Binjámin Netanjáhu miniszterelnököt, mert a korábbi ígéreteivel ellentétben nem érte el azt, hogy a török-izraeli megbékülési egyezménybe bekerüljön a katonák holttestének kiadása, illetve egy etióp zsidó (falassa) polgári személy kiszabadulásának kieszközölése.

Joáv Gálánt, az izraeli kormány lakásépítési minisztere azt üzente élő adásban a gyermekeik holttestének hazavitelét, illetve a Gázai övezetben foglyul ejtett izraeli állampolgár kiszabadítását követelő szülőknek a Kerem Sálom (arabul: Kárm Ábu Szalám) nevű határátkelőre: a kormány a holttestek hazaszállítását és a polgári személy kiszabadulását szorgalmazza, ám a törököknek ebben a kérdésben nincs ráhatások a Gázai övezetet kormányzó Hamász Iszlám Ellenállási Mozgalomra. A törököknél sokkal jobb közbenjárók is vannak a világon, így például a németek (mint például a budakeszi gyökerű Joschka Fischer, zöld-anarchista népáruló, egykori „német” külügyminiszter, Izrael politikájának egyik nagy csodálója – H. J.), akik a múltban már bizonyítottak ezen a téren – tette hozzá az izraeli miniszter.

A miniszter ezután mondott kijelentését kiemelten kell kezelnünk: „Izrael érdeke most az volt, hogy kibéküljön a törökökkel, s az egyiptomiakkal, a törökökkel és a szaúd-arábiaiakkal együtt a Közel-Kelet ezen térségének nagyhatalma lehessen a felmenőben levő dzsiháddal szemben.” (Ez így természetesen nem igaz, nettó hazugság, mert Izrael nem hogy nem tesz semmit a Szíria és Irak testéből hatalmas területeket kihasított iszlamista-dzsihadista terrorszervezetek ellen, hanem például a Nuszrá Frontot különböző módon támogatja, légi- és földi tüzérségi csapásásokat hajt végre az Izraelt egyáltalán nem zavaró Bassár el-Ászád kormánycsapatai ellen. Az izraeli miniszter hazudott, mert a felmenőben levő erő az orosz beavatkozás után nem a dzsihadista mozgalom, hanem az Irán és a vele szövetséges, általa támogatott sí’ita erők a muszlim arab világon, mint például Jemenben a sí’ita-zajdita húszik és a Bassár el-Ászád katonáival Szíriában a terroristák ellen vállvetve harcoló libanoni sí’ita Hizbulláh szervezet. Izrael szemében ugyanis nem az Iszlám Állam és annak csatolt szervezetei a terroristák – hiszen Izrael ellen ők az üres szavakon kívül nem tesznek semmit -, hanem a Bejrút-Damaszkusz-Teherán-tengely, amelyet az utóbbi hónapokban nyugodtan kiegészíthetünk Száná’val, Jemen fővárosával – H. J.)

A két izraeli katona, Oron Saul és Hádár Goldin, akiknek holttestét a Hamász csak bizonyos izraeli ellenszolgáltatás fejében lenne hajlandó kiszolgáltatni, az úgynevezett Hannibál-eljárás áldozata lett. A Gázai övezet ellen 2014-ben indított Szilárd sziklafok nevű hadművelet során az említett két katonát a saját bajtársaik gyilkolták meg a Hannibál-eljárás módszerével: egyiket Gázaváros Es-Sádzsá’ijjá nevű negyedében, míg a másikat Ráfáh városában. Az izraeli hadseregben ez a kegyetlen módszer 1986-tól egészen 2014-ig volt hallgatólagosan érvényben. Az eljárás lényege: minden lehetséges eszközzel meg kell akadályozni azt, hogy az ellenség élve ejtsen foglyot, aminek következtében az izraeli kormány véget nem érő alkudozásokra kényszerül. Így történt ez a Szilárd sziklafok-hadművelet idején is, amikor is az Oron Saul izraeli katonát elfogó palesztinokra pokoli tüzet zúdított az izraeli hadsereg, s ezzel megölte a saját harcosát is. A másik katona, Hádár Goldin halálának körülményeiről Izraeliben még vitatkoznak, egyesek szerint ugyanis a fogságba esésének idején, a palesztinok tüzelése nyomán már halott volt.

Hering J. – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »