Népszavazást javasol az egészségügyről Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc azt ajánlotta a következő “demokratikus” kabinetnek, hogy kormányzásuk kezdetén tegyenek javaslatokat az egészségügy átalakítására, javaslataikról indítsanak vitát, majd az első év vége felé tartsanak népszavazást a vita során kikristályosodott problémákról.

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke erről az Egészségügy – működés – finanszírozás című pénteki, budapesti konferencián beszélt, amelyet a DK Új Köztársaságért alapítványa valamint a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége európai parlamenti képviselőcsoportja szervezett.

A volt miniszterelnök azt mondta, hogy az utóbbi hat évben semmilyen közéleti, szakmai vita nem folyt a terület helyzetéről és rendbetételéről. Hozzátette, hogy a 2008-as, “szociálisnak hazudott népszavazás” utat nyitott a 2006-ban elkezdett egészségügyi átalakítási folyamat megbuktatásához, azóta pedig a Fidesz “saját csapdájában vergődve nem mer semmit csinálni”.

A rendszerváltozás előtt azt mondták, hogy az egészségügyben mindenki számára, egyformán a legmagasabb minőséget kell biztosítani – folytatta gondolatmenetét. Ezeket az alapelveket nem lehet egyszerre fenntartani, de társadalmi, politikai, emberi következményekkel jár annak kimondása, hogy ezeken változtatni kell – fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Úgy fogalmazott, hogy az egészségügyi szolgáltatások és a betegigények is differenciáltak, miközben a “hétköznapi tapasztalat” azt mutatja, hogy a mai egészségügy sem ingyenes. A legmagasabb szolgáltatási minőséget pedig képtelenség mindenki számára egyformán biztosítani – tette hozzá.

Ha az alapelvek  közül egyik sem igaz, akkor az ezen működési elvekre épülő modell torz – szögezte le.

Szerinte mérlegelni kell, hogy emberileg, szakmailag mi szolgálja az ország javát, miközben azt is fel kell mérni, hogy ebből mit tudnak elfogadni az emberek.

El kellene dönteni, hogy mi jár mindenki számára a társadalombiztosítási jogviszonyért cserébe – közölte. Hozzátette: ennek kimondása viszont komoly morális problémát jelent. Az lehet a megoldás, ha differenciáltan, társadalmi csoportonként vezetnek be egy ilyen programot – fogalmazott.

A következő problémát a szakmai szervezetek azon álláspontjával vezette fel, amely szerint azokban az intézményekben kell fenntartani szülészeti-nőgyógyász osztályokat, ahol egy évben legalább 500 gyermek születik, mert csak ezeken a szülészeteken várható el a biztonságos ellátás.

Gyurcsány Ferenc véleménye szerint nagy konfliktust okoz, hogy mi legyen a magán és a közösségi tőke, a társadalombiztosítási és a közvetlen magánfinanszírozás aránya az egészségügyben.

A pártelnök azzal összegzett, hogy sok finom innovatív apró megoldással lehet odáig eljutni, hogy a jelenlegi “káoszból” rendet, tisztességet teremtsenek.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »