Népszavazás után!

Ahogy azt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleményében írtam, nemzeti ügy volt a tegnapi népszavazás és hazafias kötelesség volt nemet mondani. Ez elsöprő arányban meg is történt, de közjogilag nem kötelező erővel. Annak idején az Országgyűlésben a népszavazási törvény Fidesz által kezdeményezett módosítása során határozottan felhívtam a figyelmet arra, hogy a részvételi arányok jelentős felemelése érvénytelen népszavazásokhoz vezethet, nem hallgattak rám… Ennek ellenére látnunk kell a lényeget, valóban többen mondtak nemet a háttérerők és bábfiguráik által erőltetett kötelező migránstelepítés ellen, mint annak idején igent az európai uniós kényszer csatlakoztatásra 2003-ban, több mint kétszer annyian mondtak nemet, mint ahányan 2004. december 5-én az elcsatolt magyar testvéreink magyar állampolgárságának visszaszerzését támogatták. Fontos, hogy ebben a helyzetben is felül tudjunk emelkedni a kicsinyes pártpolitikai játszmák nézőpontján. A legfontosabb most az, ahogyan az említett közleményemben jeleztem, Alaptörvény módosítással Alaptörvénybe kerüljön a kötelező migráns telepítés elleni rendelkezés, minden megszorítás nélkül, az Országgyűlés mindennemű jogfenntartásának mellőzésével. Másik oldalról pedig az is fontos, hogy ezt a felhatalmazást arra használja a Kormány, hogy minden eszközzel minden szinten a végsőkig szembe szegüljön ennek az Európa ellenes őrült tervnek.

Az Alaptörvény módosítás egyúttal jó alkalmat szolgáltat arra, hogy Budaházy György és 16 társa elleni gyalázatos ítélet (125 év 17 főnek) ügyében közkegyelmi törvényjavaslat is támogatást nyerjen. Javaslatomat már több hete, eljuttattam a Jobbik vezetőségnek és jogos elvárása a hazafias közvéleménynek, hogy mielőbb terjesszék elő, és akár tegyék az Alaptörvény módosítás feltételévé ezen közkegyelmi javaslat elfogadását.

Az EU jelenlegi vezetői karöltve számos európai államban működő áruló vezetővel hiába próbálják meg úgy beállítani, hogy ez a népszavazás nem ért semmit, mégis történelmi folyamatot indíthat el, és mindazon őshonos európai nemzeti közösségek számára ellenállási üzenetet küldött, és dominó hatást indíthat el, amely végső soron megbuktathatja az európai civilizáció elveszejtésén dolgozó háttérerőket, és kitartott pártfiguráikat. Legyünk büszkék arra, hogy ebben az európai történelmet is befolyásoló döntésben alakító hatással élhettünk. Joggal várhatjuk el persze azt is, hogy ezt követően a Nemzet más sorskérdéseiben is meghallgattassék a Nép, és a népakaratnak megfelelő kormányzati cselekvésekre kerüljön sor, legyen akár az tisztességes bérszínvonal elérése, egészségügy, oktatásügy vagy a közpénzek felelős kezelése.

Hírdetés

 

Budapest, 2016. október 3.

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

www.gaudinagytamás.hu


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »