Népszavazás: bírálja egymást az ellenzék és a kormányoldal

Népszavazás: bírálja egymást az ellenzék és a kormányoldal

A bojkottért bírálja egymást oda-vissza a kormányoldal és ellenzéke. A kormánynak nem tetszik, hogy a baloldal távolmaradásra buzdít az októberi népszavazás előtt, az ellenzék viszont antidemokratikusnak tartja, hogy a kormánypártok értelmetlenné teszik a parlament holnapra összehívott rendkívüli ülését.

A kancelláriaminiszter két nappal a nemzeti ünnep előtt marasztalta el a baloldali ellenzéket a bevándorlásról szóló népszavazás bojkottjáért. „Úgy gondolom, hogy egy népszavazás kapcsán minden demokratikus politikai pártnak, minden demokratikusan gondolkodó politikusnak az a kötelessége, hogy a választópolgárokat arra kérje, hogy vegyenek részt” – hangsúlyozta Lázár János.

Ugyanazon a napon jelentette be a Fidesz frakcióvezetője, hogy a nagyobbik kormánypárt képviselői – egy kivétellel – bojkottálják a parlament rendkívüli ülését augusztus 22-én. „A Fidesz frakció bejelentette, hogy egy fővel részt vesz az ülésszakon, tehát képviselteti magát, de a határozatképességet biztosítani nem tudja” – jelentette ki Kósa Lajos frakcióvezető.

A rendkívüli ülést a Jobbik kezdeményezte a levélszavazás kiterjesztéséért. Most csak a határon túli magyarok voksolhatnak postai úton, külföldön élők nem. A kivándoroltak számát több százezerre becsülik.

„A Fidesz ezen a nyáron már másodszor csúfolja meg a parlamentarizmus és a demokrácia műfaját” – jelentette ki a Jobbik képviselője. Kepli Lajos azt mondja: ha a parlament módosítaná a törvényt a rendkívüli ülésen, a külföldön élő magyarok már az októberi népszavazáson voksolhatnának levélben, és nem kellene elutazniuk a nagykövetségre vagy a konzulátusra azért, hogy szavazhassanak. „Mindazoknak az állampolgároknak, akik magyarországi lakcímmel rendelkeznek, de nem élnek életvitelszerűen Magyarországon, és ezt jelzik előre a választási szerveknél, lehetőségük lenne a levélben való szavazásra. Természetesen ez a Magyarországon élőkre, akik számára a szavazókörök elérhetők, nem vonatkozik, csak az életvitelszerűen külföldön élők és dolgozók számára” – mondta az országgyűlési képviselő.

Az LMP a választási regisztráció ötletét melegítené fel. „Előzetes regisztrációra mindenképpen szükség van, és mindenkinek az lenne az érdeke, hogy az előzetes regisztráció minél egyszerűbben történhessen meg, például levélben regisztrálhassanak a külföldön élők” – vélekedett Gerstmár Ferenc.

2012-ben a Fidesz hajlott a választási regisztrációra, de az utolsó pillanatban személyes részvételhez kötötte. A kivándorolt magyarok akkor szavazhattak volna levélben, ha előtte hazautaznak Magyarországra, és személyesen felvetetik magukat a névjegyzékbe.

A Nemzeti Választási Iroda elnöke a levélszavazás kiterjesztésére nem mond nemet, de arra igen, hogy a szabályokon másfél hónappal a népszavazás előtt változtassanak. „Joggal várja el az EBESZ-től kezdve minden nemzetközi szervezet is, hogy a jogbiztonság érdekében az utolsó pillanatban már ne nyúljanak semmihez. Egyébként az országgyűlési választásokra 2018-ra lehet kezdeményezni, megfontoljuk mi is, hogy kezdeményezzük-e ezt. Számos technikai javaslatunk van már, ezeket be is fogjuk nyújtani az Igazságügyi Minisztériumnak” – árulta el a Hír TV stúdiójában Pálffy Ilona, a választási iroda elnöke.

A parlament rendkívüli ülését határozatképesség hiányában várhatóan érdemi vita nélkül berekeszti a levezető elnök a napirend előtti felszólalások után.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »