Nemzetközi konferenciával köszöntik a 80 éves Vető Miklóst

Nemzetközi konferenciával köszöntik a 80 éves Vető Miklóst

A Franciaországban élő filozófus 80. születésnapja alkalmából a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen rendeznek konferenciát szeptember 21. és 22. között. A tanácskozás megnyitóján Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek köszöntötte az ünnepeltet.


A konferenciára eljöttek a szakma hazai és külföldi képviselői. Franciaországból, Ausztráliából és az Egyesült Államokból is érkeztek vendégelőadók.

Az alábbiakban Erdő Péter nyitóbeszédét teljes terjedelmében közreadjuk.

Igen Tisztelt Vető Miklós Professzor úr!
Kedves Miklós!
Hölgyeim és Uraim!

„Éveinknek száma legföljebb hetven, s ha erősek vagyunk, eljutunk nyolcvanig. Ebből is a legtöbb betegség, hiú fáradozás; gyorsan elszállnak, hamar végük szakad” (Zsolt 90,10). Az életfordulók, a kerek születésnapok alkalmat adnak arra, hogy számba vegyük napjainkat és „eljussunk a szív bölcsességére” (uo. 12).


Vető Miklós Budapesten született 1936. augusztus 22-én. Szülei Felcsúton laktak. A boldog gyermekévek azonban hamar véget értek. 1941-ben édesapja – talán a zsidóság életét fenyegető szörnyű veszélyek lélektani nyomása alatt – önkezével vetett véget életének. Három nappal később Miklóst öccsével együtt megkeresztelték egy budapesti templomban. Kevesen gondolhatták volna akkor, hogy ez a pillanat döntő hatással lesz Miklós életére és munkásságára, szerves egységgé ízesülve az ősi gyökerekkel, és összetalálkozva egy olyan szintézisben, amely maga az eredet, egy olyan egységben, amely történetileg is az egyedüli hiteles, egy olyan egységben, amely hordozza a jövőt az egyház számára is.

De függetlenül a keresztségtől, Magyarországra rászakadt a rasszista törvényhozás és a német megszállás tragédiája. Egy olyan lelki nyomás, amely eltörölhetetlenül beleivódott a nyolcéves gyerek lelkébe. Keresztség ide vagy oda, neki a sárga csillaggal a ruháján nem volt tanácsos az épületen kívül játszani, testvére viszont, aki nem volt még hatéves és ezért nem kellett hordania a csillagot, mindezt még megtehette.

De Miklós hamar megszűnt félárva lenni. 1944 májusában édesanyját is elhurcolták, amikor gyermekét látogatta meg a kórházban. Végigjárta a lágerek poklát, és néhány nappal a tábor felszabadulása előtt, fiatalon adta életét, anyai szeretetből, egy választás miatt. Egy olyan választás miatt, amely sohasem veszíti érvényét, mert az Örökkévaló műve, mégpedig a szent nyelv szellemében: múltban, jelenben és jövőben egyaránt.


Miklós pedig nevelkedett a rokonoknál, fogadott szülei mellett. Középiskoláját Budapesten végezte, egyetemre pedig Szegeden iratkozott be 1954-ben francia irodalom szakra. Csakhogy ekkor már a káderlapja nem volt megfelelő, mert édesapja foglakozásaként ez állt: földbirtokos. Így aztán családi összeköttetés révén a jogi karon kezdte meg tanulmányait. A történet kísértetiesen hasonlít édesapáméhoz, aki – igaz jóval korábban – ugyancsak francia nyelv és irodalom szakos akart lenni és az Eötvös Kollégiumba jelentkezett, ahová Moravcsik Gyula néhány jó szava ellenére sem vették fel, így aztán a Budapesti Egyetemen, a nagy Pázmányon tanult jogot. Persze voltak olyanok is, akiknél az sem sokat használt, ha az édesapa foglalkozásaként az volt beírva, hogy segédmunkás. Így volt ezzel Esterházy Gyurka barátom, akinél a foglalkozást már el sem olvasták, elég volt a vezetéknév.

A szegedi évek alatt már Miklós mélyen hívő katolikus volt. Amikor 1949-ben megszűnt a kötelező iskolai hittan, ő, aki ateistának tartotta magát, mégis hittanra jelentkezett. Kereszténynek lenni akkortájt már veszélyes dolog kezdett lenni. Az a puszta tény, hogy az egyházat a kommunisták olyan hevesen üldözték, rokonszenvet keltett benne a vallás iránt. És 1954-ben egy szép februári napon ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy misére menjen, hogy megszerezze, megvilágítsa, megerősítse hitét. Megragadta az Újszövetség olvasása, a hegyi beszéd, a boldogságok, Isten transzcendenciájának betörése a világba, a gyengeségben megmutatkozó erő. Levitációt élt át: egy láthatatlan erő emelte 10–20 centiméterrel a föld fölé. Sokan, olyanok is, akik folyamatos intenzív katolikus nevelést kaptak kiskoruk óta, megtapasztaltak valami különlegeset, valami személyeset, valami csodát, ami lenyűgöző élmény és vonatkozási pont marad az ember életében, mert döbbenetes találkozás a Kimondhatatlannal. Ilyen élmények után a személyes kapcsolatok és az olyan olvasmányok, mint Schütz Antal Dogmatikája mélyítették Miklós meggyőződését hit és ész, hit és a legmagasabb tudomány harmóniájáról. Nagy Szent Terézt és Keresztes Szent Jánost olvasott.


De közben azért folytak a hivatalos jogi tanulmányok is. A szocialista jogrendre gondolva szinte természetesnek hat, hogy Miklós érdeklődését a jogtörténet keltette fel. Az ókori jogok, sőt Hammurabi törvénykönyve. Teljes joggal, hiszen a jog az emberiség tradíciójának egy fontos része, amely önálló tapasztalattal és struktúrával rendelkezik a világról, az emberről és a természetfelettiről. Az emberiség nagy jogi alkotásai ősidőktől fogva egészen a közelmúltig – és ma talán néha megint – azzal kezdődtek, hogy a törvényhozó elhelyezte magát és közösségét a kozmoszban. Vagyis a valóság legtágabb horizontján alapozta meg a törvények tekintélyét. Hammurabi törvénykönyve a saját isteni származásának deklarálásával indul, de még a Codex Iustinianus is a Szentháromság megvallásával, sőt Szent István törvényei is magával a hittel kezdődnek. Ha ezt a közösség komolyan veszi és nem puszta formaságnak tekinti, ez valóban alapja lehet a rendezett együttélésnek, amelynek biztosításához a puszta fizikai kényszer sohasem volt elég.

Márpedig kényszerből hamarosan adódott nem is kevés, hiszen az 1956-os forradalom leverése után a megtorlás következett. Ha Miklós ’56 végén vagy ’57 legelején nem szánta is rá magát a disszidálásra, mégpedig nevelőszülei iránti szeretetből, amikor Szegeden hírt kapott róla, hogy a rendőrség már keresi, mégis kénytelen volt Jugoszlávián keresztül távozni. Szenvedésekkel teli, nehéz út volt ez, amely Franciaországban végződött, és megnyitotta az utat a további tanulmányok előtt. Filozófia a Sorbonne-on. Ezzel feltárult a lehetőség a nemzetközi tudományos munka számára. Kezdtek kirajzolódni a főbb témák is. A Rossz fogalma bizonyos afrikai törzseknél. Olyan téma ez, amely visszatér későbbi munkássága során. Vető Miklós professzorként sem tudott szabadulni Afrika varázsától. Elefántcsontparton, Abidjanban nemcsak filozófiai konferenciákat tartott, de az egyetem filozófiai karának igazgatója is volt 1976 és 1978 között. Sőt teológiai kurzusai is voltak az Abidjani Katolikus Egyetemen.

Tudományos doktorátusát már az újkori filozófia egy fontos témájáról szerezte Párizsban. Schelling stuttgarti konferenciáiról írt. Ezzel a szerzővel később is jelentős publikációkban foglalkozott, Le fondement selon Schelling című terjedelmes monográfiájának második kiadása 2002-ben jelent meg Párizsban. 1974-ben irodalmi (bölcsés) doktorátust is szerzett Az isteneszme Schellingnél című munkájával, melynek témavezetője Paul Ricoeur volt. Időközben azonban még 1964-ben Oxfordban is ledoktorált, mégpedig filozófiából. Ottani munkájában Simone Weil etikájával foglalkozott. Ugyanennek a szerzőnek szentelte számos nyelven megjelent sikeres monográfiáját. Magyar kiadása Simone Weil vallásos metafizikája címen Budapesten látott napvilágot 2005-ben.

Hogy teljes legyen a kép, Vető Miklós államérvényes teológiai doktorátust is szerzett a Strasbourg-i Egyetemen 1985-ben. Ott viszont Jonathan Edwards eszméivel foglalkozott. Ezt a munkáját is számos publikáció dokumentálja. Legújabban angol kiadása készült el a Yale Egyetem Johnatan Edwards Központjának sorozatában.

De kutatásainak és publikációinak körében olyan szerzőkkel is részletesen foglalkozik, mint Gabriel Marcel, Fénelon, vagy Whitehead és Jean-Luc Marion. Írt és kutatott azonban Pierre de Berulle teológiai műveiről is. A német idealizmusról írt monográfiáján kívül két kötetben értekezik ennek az idealizmusnak két útjáról, Kanttól Schellingig. Ennek a nagyszabású monográfiának a német kiadása is előkészületben van. Jelentős kötetet szentelt Fichte filozófiájának is.

Köteteket adott ki sajátos filozófiai, sőt teológiát érintő filozófiai problémákról is. Az akarat születése, a filozófia és a vallás kapcsolata, a teremtő Isten, a metafizika expanziója olyan témák, amelyek több nyelven megjelent könyveiben előtérbe kerülnek. 19 önálló kötete a fordításokkal együtt mintegy harminc kiadványt jelent. A francián és az angolon kívül németül, portugálul, magyarul, sőt japánul is jelentek meg munkái.


Számos kötetnek volt szerkesztője vagy társszerkesztője, így a magyarul is megjelent válogatásnak Gondos-Grünhut László műveiből, mely Szeretet és lét címen látott napvilágot. Az általa szerkesztett kötetek száma is több mint egy tucat. De könyvfejezeteket és tudományos cikkeket is nagy számban írt. Több mint százharminc szaktanulmánya jelent meg, de a fordításokkal és az újabb kiadásokkal együtt ez még nagyobb számot tesz ki. Recenzió is jelent meg tollából, majdnem száz. Emellett nagyszámú könyvismertetés, előszó és kulturális publikáció, újságcikk, interjú jelzi fáradhatatlan és mindig briliáns szellemének aktivitását.

De a publikációk mindig szerves kapcsolatban voltak professzori tevékenységével. Számos egyetemen tanított, Amerikában, főként a Yale-en, de több más egyetemen is, Elefántcsontparton, Brazíliában, Kanadában és Budapesten is. Leghosszabb ideig tartó állandó professzori munkája azonban Franciaországhoz kötötte. 1979-92-ig a Rennes-i Egyetemen (Rennes I.) volt a filozófia professzora, majd 1992-2005-ig a Poitiers-i Egyetemen vállalta ezt a feladatot. Filozófiai társaságok elnöke is volt Elefántcsontparton és Franciaországban is.

Működését számos elismerés kísérte. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktora, az Ausztrál Katolikus Egyetem (Melbourne) tiszteletbeli professzora, a messinai Accademia Peloritana dei Pericolanti levelező tagja, Párizsban pedig tagja a Jean-Marie Lustiger Intézetnek és a Francia Katolikus Akadémiának. Több tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának, vagy tudományos tanácsának is tagja. Magam is többször számíthattam nagyszerű tanácsaira és meglátásaira a Communio című nemzetközi katolikus folyóirat munkájában. Ennek francia kiadásában a szerkesztő bizottság tagja.


De az élet nem csak szakmai alkotások lenyűgöző összessége, hanem jóval több ennél. Vető Miklós mint katolikus férj, családapa, mint hívő gondolkodó is kivívta sokak tiszteletét és szeretetét. Élete egyik nagy büszkesége Etienne fia, aki katolikus pap lett és maga is jelentős publikációkat tett közzé, például Krisztustól a Szentháromságig címmel adott ki nagy elismerést kiváltó kötetet Párizsban a Cerf-nél, a Cogitatio fidei sorozatban. Ebben Krisztus misztériumainak kifejeződését elemzi Aquinói Szent Tamás és Hans Urs von Balthasar műveiben. Etienne később Rómában a Gregoriana Egyetem tanára lett és teológiai munkásságában is felcsillantotta az apai örökséget.

Jómagam személyesen is hálás vagyok Vető Miklós professzornak, aki eleven szellemével és látó szívével segítette a magyar katolicizmus életének megújulását. Lustiger bíboros baráti körének fontos tagjaként pedig hozzájárult a francia egyház életéhez és erősödéséhez, a keresztény hit értékének, Jézus Krisztus történelmi igazságának középpontba állításához. Márpedig a Jézussal való kapcsolat, a Názáretivel, akit Úrnak és Mesternek vallunk – ez az, amin az egyház jelene és jövője múlik, mert őt kell adnunk a világnak a maga teljes történeti valóságában és misztériumában. Ez a kötelesség pedig megújult szemlélethez, eredeti fényében felragyogó keresztény azonossághoz vezet, ahogyan tavaly decemberben az Apostoli Szentszék illetékes bizottságának a Nostra Aetate 50. évfordulója alkalmából kiadott dokumentuma Szent Pál nyomán címében is hangsúlyozza: „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását” (Rom 11,29).

Vető Miklós professzor úrnak szeretettel gratulálok. Kívánom, hogy beteljesedjék rajta a 90. szoltár záróáldása, amely dacol minden mulandósággal: „Az Úr jósága virrasszon fölöttünk, őrizd meg, Urunk, kezünk munkáját!” (Zsolt 90,17)

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »