Nemzeti Önkéntes Tanácsot hozna létre a kormány – nem maradhat ki belőle a Mazsihisz

Előterjesztés-tervezet készült a Nemzeti Önkéntes Tanács létrehozásáról. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szándéka szerint szervezet az önkéntesség területén tevékenykedő civil, egyházi és gazdasági szereplők, valamint a kormányzati szakpolitikai irányítók együttműködését segítené.

A kormany.hu oldalon közzétett dokumentum szerint a tanács véleményezhetné az önkéntességet érintő koncepciókat és előterjesztéseket, javaslatot tehetne az önkéntességet érintő jogszabályok megalkotására és módosítására, elősegítené a kormányzati, egyházi, nonprofit és gazdasági szektor együttműködését, közreműködne a különböző önkéntes programok és intézkedések összehangolásában, valamint figyelemmel kísérné és támogatná a Nemzeti Önkéntes Stratégia 2010-2020 végrehajtását.

A tanács elnöke az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, alelnöke az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár lenne. A tanács tagjait az Országos Fogyatékosságügyi Tanács, a Karitatív Tanács, az Idősek Tanácsa, a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint az önkéntesség előmozdítása érdekében dolgozó egyesületek és alapítványok jelölnék ki.

A tanács ülésein állandó meghívottként tanácskozási joggal részt vehetnének azok, akiket az Emmi államtitkárai, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter vagy a nemzetgazdasági miniszter kijelöl – olvasható a tervezetben.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »