Nemsokára már egy bizottság is vizsgálódhat Alstom-ügyben

Nemsokára már egy bizottság is vizsgálódhat Alstom-ügyben

Két héten belül megtarthatja alakuló ülését az Alstom-ügyet vizsgáló fővárosi ideiglenes bizottság – értesült a Magyar Idők. A hátralévő időben a vizsgálati anyagok összegyűjtése, a dokumentumok rendszerezése folyik. Információnk szerint hatalmas mennyiségű, több ezer oldalnyi iratot kell majd a bizottságnak megvizsgálnia és arról a Fővárosi Közgyűlésnek az év végéig jelentést készítenie.

A bizottság munkájának jogi következménye nincs, de megállapításaival komoly segítséget nyújthat a jelenleg is folyó hatósági nyomozásnak. Az SZDSZ-es Demszky Gábor főpolgármestersége és Aba Botond BKV-vezérigazgatósága idején, 2006-ban beszerzett járművek ügyében évek óta nyomoznak külföldi és magyar hatóságok – olvasható a kormánylapban.

A Fővárosi Közgyűlés által szerdán megválasztott háromtagú ideiglenes bizottság elnöke Borbély Lénárd, Csepel kormánypárti polgármestere, két tagja pedig Orbán Gyöngyi (Fidesz–KDNP) és Geiger Ferenc (független), Soroksár polgármestere.

Ahogy arról beszámoltunk, Medgyessyné Csaplár Katalin magánbankszámláján kötött ki annak az 597 ezer eurónak a nagy része, amelyet a Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök érdekeltségébe tartozó AssistConsult Kft. 2007-2008-ban tanácsadásért kapott a korrupciós vádakkal illetett Alstom francia járműgyártótól


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »