Németország elismerte az örmények elleni népirtást

Németország elismerte az örmények elleni népirtást

A német szövetségi parlament (Bundestag) csaknem egyhangúan megszavazta azt az indítványt, amellyel Németország hivatalosan is elismerte, hogy az első világháború alatt Törökország népirtást követett el az örmények ellen.

 

Ankara a szavazás előtt figyelmeztette Németországot, hogy az indítvány elfogadása megronthatja kettejük kapcsolatát, amely a közelmúltban amúgy is kiéleződött.

 

Az indítványt egy ellene és egy tartózkodással fogadta el a Bundestag. Az időzítés elég kellemetlen az EU számára, mivel Törökország segítsége nélkül aligha tképes megfékezni a migránsáradatot Európa dél-keleti határainál.

 

Recep Tayyip Erdogan török elnök úgy nyilatkozott korábban, hogy ha az indítványt valóban megszavazzák, „az természetesen megrontja a jövőbeli diplomáciai, gazdasági, kereskedelmi, politikai és katonai kapcsolatokat a két ország között (Németország, Törökország – szerk. megj.), amelyek egyébként a NATO tagjai”. Az új török miniszterelnök, Binali Yildirim szerint a Bundestag döntése teljesen „irracionális”.

 

A világon már több mint húsz ország hivatalosan is elismerte az örmény ek ellen elkövetett népirtást, köztük Franciaország, Oroszország, valamint Ferenc pápa is.

 

Az Oszmán Birodalom 1915-16-os széthullásakor becslések szerint csaknem 1,5 millió örmény esett áldozatul a török intézkedéseknek. Az örményeket kopár, sivatagos területekre deportálták ahol szó szerint szomjan és éhen halta, sokakat kivégeztek.

 

Keresztrefeszített örmény keresztény nők az 1915-ös konfliktus során. Forrás: Pinterest.com

 

Örményország szerint a halálos áldozatok száma másfél millió körül lehet, Törökország szerint ennél jóval kevesebb, és nem a deportálások során haltak meg, hanem a birodalom szétesésekor kialakult polgárháborúban vesztek oda, amelynek – szerintük – jóval több török áldozata volt.

 

Török statárium és örmény áldozatok. Forrás: Origo.hu

 

Teraz.sk, Körkép

Nyitókép: BBC.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »