Németh Szilárdnak rossz érzései vannak

Németh Szilárdnak rossz érzései vannak

A nemzetbiztonsági bizottság alelnökeként azt kérte a testülettől és a titkosszolgálatoktól, hogy világítsák át Soros György hazai hálózatát. Milyen információk alapján állítja, hogy 22 Soros-lerakat van? Ez konkrét alapítványokat jelent? – kérdeztük Németh Szilárdot.

– Én azt mondtam, hogy 22 szervezet lépett ki a napra. Ők bevallottan az illegális bevándorlás mellett és a brüsszeli, baloldali politika mellett tettek hitet.

– Kettőt név szerint is említett, a TASZ-t és az Eötvös Károly Intézetet. Mondana másokat is?

– Nem említettem senkit név szerint, csak a tól-ig határt mondtam (a PestiSrácoknak azt mondta: „Eddig 22 Soros-lerakat jött ki a napra avval, hogy nyíltan beálltak a spekuláns által működtetett kampánygépezetbe, a TASZ-tól az Eötvös Intézetig” – a szerk.).

 Németh Szilárd Fotó: Kovács Attila / MTI  

– Mi pontosan az említett nyílt törvénysértés?

– Ha most azt mondom önnek, hogy lopjon egy Sport szeletet nekem, mert megkívántam, akkor nemcsak ön követ el bűncselekményt, mert ellopta, hanem én is, mert én biztattam és én pénzeltem azért, hogy hozzon nekem Sport szeletet. Ez felbujtás a jogsértésre.

– Miért a nemzetbiztonsági bizottsághoz fordult, ha törvénytelenséget tapasztalt, miért nem a hatóságokhoz?

– Nem a nemzetbiztonsági bizottsághoz fordultam, lehet, hogy ezt rosszul idézték tőlem, hanem a bizottság ülésén kértem a szolgálatokat, hogy erről tartsunk egy bizottsági ülést, és készüljenek erre fel. Az volt a kérésem, hogy nézzék meg, hogy a DC Leaks-dokumentumoknak (egy leleplező portálon Soros György és szervezetei működéséről közöltek anyagokat) mi a valódisága. Szeretnék ebben tisztán látni. Ha az fog kiderülni, hogy semmilyen támogatás nem történt, én leszek az első, aki ebben sajtótájékoztatót fogok tartani. De nekem nagyon rossz érzéseim vannak.

– Mi alapján beszélnek 150 milliárdnyi támogatásról?

– Maga Soros György jelentette be, hogy félmilliárd dollárral – azaz több mint 150 milliárd forinttal – támogatja az illegális bevándorlást.

– Az említett 22-es lista esetében csak Soros-féle alapítványokról van szó?

– Egyelőre azt látjuk, hogy ezek Soros György birodalmához tartoznak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 28.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »