Németek segítik a tapolcai kórházat és a szegény magyarokat

Németek segítik a tapolcai kórházat és a szegény magyarokat

Kórházi eszközöket, ruhákat, de még mozgáskorlátozottaknak való elektromos járművet is kaptak a tapolcaiak német adományozóktól az elmúlt időszakban.

A legújabb szerzeményről Rig Lajos jobbikos országgyűlési képviselő számolt be Facebook-oldalán: egy tapolcai idős ember vehetett át egy, a hétköznapjait jelentősen megkönnyítő elektromos járművet. Vitok József saját erőből nem tudta volna beszerezni a gépet, most viszont teljes körű segítséget kap: nem csupán kocsit vehette át, de a Dobó Zoltán jobbikos polgármester által vezetett önkormányzat vállalja, hogy kialakítja otthonánál a megfelelő feljárót, és a kaput is kiszélesítik.

Lapunk a Németországból érkező adománnyal kapcsolatban megkereste Rig Lajost, aki elmondta, hogy egy Sándor László nevű, korábban Németországban dolgozó férfin keresztül sikerült támogatást kapniuk. Sándor László ugyanis tagja az IPA (International Police Association) nevű nemzetközi nyugdíjas rendőrszervezetnek, ami hajlandó volt segíteni a magyar rászorulókon, és már két teherautónyi adományt gyűjtött össze. Rig Lajos elmondta, hogy további adományok várhatók regensburgi kórházból, amit felszámolnak, mert újat építenek helyette.

Ennek értelmében 10-12 éves, kiváló állapotú, az alapellátást segítő fizikoterápiás eszközöket kapnak, de érkezett egy tonna új állapotú használt ruha is, amit a dolgos, de szegény sorsú embereknek osztanak ki.

Hozzátette: mindent igyekeznek a legjobb helyre küldeni, olyanoknak, akik valóban megérdemlik.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »