Német politikus: a Korán több ponton összeegyeztethetetlen az alaptörvénnyel

Német politikus: a Korán több ponton összeegyeztethetetlen az alaptörvénnyel

Kudarcba fulladt a legnagyobb parlamenten (Bundestag) kívüli német párt, az Alternatíva Németországnak (AfD) és a Németországi Muzulmánok Központi Tanácsának (ZMD) nevű szervezet párbeszéde, a két szervezet vezetőinek hétfői berlini találkozója alig egy órai tárgyalás után véget ért, mindkét fél szerint a másik hibájából.

A találkozót a németországi muzulmán közösség nem török származású tagjainak egyik reprezentatív szervezeteként számon tartott ZMD kezdeményezte, miután az AfD május elején elfogadta alapprogramját, amelyben rögzítette, hogy az iszlám nem tartozik Németországhoz.

Az AfD-nek a muzulmán vallás és kultúra németországi helyzetéről, szerepéről alkotott felfogásáról folytatandó párbeszéd megkezdését célzó beszélgetés eredménytelenül és kölcsönös vádaskodással ért véget.

Frauke Petry, az AfD társelnöke újságíróknak a helyszínen – egy berlini szállodában – elmondta, hogy a párt küldöttsége felállt a tárgyalóasztaltól, mert a ZMD vezetője, Aiman Mazyek nem voltak hajlandó arra, hogy visszavonja az AfD-t a „harmadik birodalom pártjaként” jellemező kijelentéseit, és azt követelte, hogy tegyenek ígéretet a pártprogram felülvizsgálatára.

A politikus a többi között úgy vélte, hogy a Korán több ponton, így a női egyenjogúság ügyét tekintve nem egyeztethető össze a német alaptörvénnyel.

A ZMD elnöke – a szálloda egy másik emeletén nyilatkozva – hangoztatta, hogy az AfD veszélyezteti a társadalmi békét és megbélyegzi a muzulmán vallási közösséget.

Egyebek mellett hozzátette, hogy a párbeszéd csak akkor lehetséges, ha mindkét fél tiszteli a vallásgyakorlás alaptörvényben garantált szabadságát, az AfD viszont még azt is meg akarja szabni a muszlimoknak, hogy milyen templomokat építsenek.

Az AfD programjában a muzulmán vallással kapcsolatban egyebek mellett az áll, hogy meg kell tiltani a minaretek – templomtornyok – építését és a müezzinek – az imára hívó szövegeket a torony erkélyén éneklő templomi alkalmazottak – tevékenységét, és nem szabad muzulmán intézményeknek megadni az egyházakat megillető közjogi testületi jogállást.

A pártban nincs teljes egyetértés a vallási épületek ügyében, ezt jelzi a Türingia tartományi AfD-szervezetnek a napokban Erfurtban tartott tüntetése, amelyen a tartományi főváros egy külső kerületében tervezett mecset építése ellen tiltakoztak. A demonstráció szónokai annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a muszlimok egyáltalán nem emelhetnek maguknak vallási épületeket Németországban.

A 82 milliós országban nagyjából 4-4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török.

Tavaly a menekülthullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban.

Magyar Idők


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »