Nem valószínű, hogy Törökországból újra Olaszországba indulnának a migránsok

A szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta: ennek oka, hogy török hatóságok nagyon komolyan veszik azokat az elvárásokat, amelyeket az Európai Bizottság a vízumliberalizációs folyamattal és az illegális migráció elleni küzdelemmel összefüggésben megfogalmazott az országgal szemben.

Közölte: Románia felől nem érte el Magyarországot a migránsok hulláma, amiből arra lehet következtetni, hogy a bulgáriai, “egyébként elég kiterjedt kerítésrendszeren” egyelőre nem jutottak át tömegek.

A kutató szerint az sem valószínű, hogy Albánián keresztül “domináns útvonal” vezetne, a földrajzi akadályok miatt. Sokkal valószínűbb – tette hozzá -, hogy “a bolgár partoknál esetleg Ukrajna felé a Fekete-tengeren keresztül vezethet alternatív útvonal”.

Horváth Dániel a migránsok visszatelepítéséről szólva azt mondta, hogy a megállapodás a Görögországban rekedt emberek mintegy kilenctizedét nem érinti, mert azok március 20-a előtt érkeztek.

Említette azt is, hogy emberi jogi szervezetek figyelmeztetnek: a folyamat átlátható lebonyolításához szükséges jogbiztonsági elemek még nem állnak rendelkezésre se görög, se török oldalon, és problémát okoz az is, hogy az EU-tagállamok nem tudták határidőre kiállítani a kellő nagyságú rendőri kontingenst.

Az EU és Törökország között március 18-án megkötött, az Európába tartó menekültáradat megállítását célzó megállapodás értelmében hétfőn megkezdődött az Égei-tengeren a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérők és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépők visszaküldése Törökországba.


Forrás:szebbjovo.hu
Tovább a cikkre »