Nem tetszik a németeknek a NATO kardcsörtetése

Nem segíti a biztonság megőrzését, ha a NATO „kardcsörtetéssel” akarja demonstrálni, hogy megvédi kelet-európai tagjait az egyre magabiztosabb Oroszországgal szemben – vélekedett a német külügyminiszter, akit szombaton idézett a Bild című napilap internetes honlapja.

A híradás szerint Frank-Walter Steinmeier úgy véli: holmi „jelképes harckocsiparádé” a szövetség keleti határán korántsem szilárdítja meg a biztonságot. A miniszter ehelyett azt tartaná helyesnek, ha Oroszországot egyre inkább bevonnák a „felelősségmegosztás partnerségébe”, vagyis az együttműködésbe például a fegyverzetellenőrzés és a közel-keleti rendezés terén vagy abban a kérdésben, hogy miként lehet továbbra is távol tartani Iránt atomarzenáljának fejlesztésétől.

Steinmeier annak )kapcsán beszélt erről, hogy a NATO nagyszabású – 24 ország, köztük Magyarország 31 ezer katonájával zajló – hadgyakorlatot rendezett Lengyelországban Anaconda-16 fedőnéven. A tíznapos szárazföldi, légi és tengeri művelet hét gyakorlótéren zajlott, ahol összesen 3 ezer harci járművet, 105 repülőgépet és 12 hadihajót vonultattak fel. Az Anaconda hadgyakorlatokat 2006 óta rendezik meg kétévente Lengyelországban. A legfontosabb feladat az idén az volt, hogy a nemzeti parancsnokságok, valamint a nekik alárendelt katonák gyakorolják, miként működnének együtt hibridháborús fenyegetés esetén.

Az oroszok elégedettek a nyilatkozattal

A hibrid háború a fegyverek és katonák rejtett bevetését használó, a hírszerzésre és a közvélemény manipulálására kiemelten támaszkodó hadviselési forma, fogalma a Krím félsziget 2014-es orosz annektálása után terjedt el a katonai szóhasználatban.

Így Oroszország számára is nyilvánvaló volt, hogy ez a mostani hadgyakorlat hangsúlyosan neki szólt. Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a 20. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon magának a NATO-nak a létjogosultságát vonta kétségbe. Az Egyesült Államok és szövetségesei ürügyként használják fel az ukrán válságot arra, hogy „igazolják az észak-atlanti blokk létét” – idézi őt az AP hírügynökség. Putyin szerint Washingtonnak szüksége van „külső ellenfelekre és külső ellenségekre”. „Máskülönben mi célja lenne e szervezetnek? (…) Nincs már Varsói Szerződés, nincs már Szovjetunió, akkor hát ki ellen irányul (a NATO)?” – tette fel a kérdést Putyin.

Steinmeier mostani megnyilatkozását ennek tükrében máris dicsérettel illették Moszkvából. Alekszej Puskov, az orosz szövetségi alsóház külügyi bizottságának elnöke Twitter-bejegyzésében üdvözölte a német külügyminiszter által mondottakat. Úgy fogalmazott: Steinmeier a volt NATO-főtitkár, Jens Stoltenberg irányvonalával helyezkedett szembe, ez utóbbi ugyanis Oroszország elrettentését tűzte ki célul. Puskov szerint Steinmeier „a józan ész hangját” hallatta „a fenyegetések és a hisztéria függönye mögül”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »