Nem tetszett néhány románnak a kolozsvári Beatrice koncert, fel is jelentették a zenekart

A Kolozs megyei rendőrség hivatalból vizsgálatot indított Nagy Feró és a Beatrice kedd este a Kolozsvári Magyar Napokon adott koncertje miatt, a hírek szerint az Utálom a XX. század-dal volt a baj – írja a Bors. A korszakos jelentőségű számot a román média ugyanis úgy értelmezte: az együttes XX. század című dala kedvező fényben tünteti fel Sztálint, Adolf Hitlert és az Iszlám Állam terrorszervezetet.

Vamzerek mindenhol

Nem a dal szövegével volt baj, hanem az alatta bejátszott archív videofelvételekkel, amelyeken többek között Sztálin és Hitler is látható volt. A koncertről a román közszolgálati televízió is beszámolt: vitatottnak és revizionistának nevezte a magyar együttest. A tudósításban leadtak egy koncertrészletet, amiben Feró azt énekelte: „csak azért is lesz, Kolozsváros ismét magyar város lesz”.

Ez már csak azért is furcsa, mivel ez azon a koncerten el sem hangzott, ezt egy váci koncertből vágták ki. Magyarul ismét hazudott a román média.

Gergely Balázs, a Kolozsvári Magyar Napok – Erdély egyik legnagyobb nyári fesztiválja – főszervezője is megerősítette: ez a szám nem hangzott el a koncerten, ezért az egész ügyet a rendezvénnyel szembeni támadásként értékelte.

Nem tetszett nekik, hogy sok a magyar

Ez politika, talán az nem tetszik nekik, hogy aznap annyi magyar összejött. Pedig románul köszöntöttem őket, és úgy is búcsúztam el. Húsz éve játsszuk, a 80-as évek végén írtam. Hol volt akkor még Iszlám Állam terrorszervezet? Az is elhangzott, hogy: magyar vagyok, magyarnak születtem. Még mondtam is, milyen jó, hogy ezt Kolozsváron magyarul énekelhetem. Ezt románul is megköszöntem. Nem ellenük szólt! Dehogy! Szeretünk itt lenni, évente tízszer is fellépünk. Ettől még a rendőrségi vizsgálat meglesz – mondta a lapnak Nagy Feró.

A román rendőrség hivatalból indított eljárást, amelynek során egy ügyész és egy rendőr vizsgálja, hogy a koncerten elhangzottak kimerítik-e a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő jelképek használatát, valamint háborús bűnösök emlékének ápolását tiltó, sürgősségi kormányrendeletben megállapított bűncselekményeket.

Jönnek és követelőznek

A Bors emellett rákérdezett Ferónál egy korábbi nyilatkozatára, aki megerősítette, elutasítja a bevándorlást és a migrációt, nem is akárhogyan:

“A törökök is itt voltak, és tönkretették a hazánkat. Ha már jönnek a migránsok, ne vigyenek, hanem hozzanak. Ezer százalék, hogy az összes nőt meg fogják erőszakolni. Azért jöttek, hogy elfoglalják ezt a földet, nem azért, hogy dolgozzanak. Nem hiszem, hogy a gyerekeimet, az unokáimat ki merem majd engedni az utcára. Szeretném a saját érdekeimet képviselni. Én nem hívtam őket, hogy itt mecsetet építsenek. De jönnek és követelőznek. Jönnek, átvágják a kerítést, betörik a kapukat. Ne itt harcoljanak, ne engem irtsanak ki! Menjenek haza, és ott harcoljanak a saját szabadságukért. Az egyéni érdekeimet képviselem, nem vagyok migránspárti.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »