"Nem" szavazatra buzdított volna a Jobbik, de a fideszes önkormányzati lap nem közli, mert "pártpolitikai ügy"

A Fidesz nem győzi hangsúlyozni, hogy a vasárnapi referendum kapcsán nincs helye pártpolitikai viszályoknak. A Kormányzati Tájékoztatási Központ minden hazai postaládába eljuttatott szórólapja is kiemeli, hogy a népszavazás “nem a pártokról, nem a belpolitikai küzdelmekről szól”. Az újpesti Jobbik ezt komolyan is vette – de nem várt akadályba ütköztek.

Az utóbbi hetekben többen bírálják a Jobbikot, hogy csak “félszívvel” vesz részt a kvótarefendum kampányában, a kormánypárti suttogó propaganda pedig már előre igyekszik a jobboldali ellenzék nyakába varrni az esetleges kudarcot, mondván: nem tesznek meg mindent saját táboruk mozgósítása érdekében. Nos, a negyedik kerületi jobbikosokat biztos nem érheti ez a vád. Ők ugyanis minden lehetséges fórumon a részvételre és a NEM szavazatra buzdítanak – illetve buzdítanának. Ha hagynák őket.

Történt ugyanis, hogy a helyi szervezet a fideszes vezetésű önkormányzat által kiadott Újpesti Napló szerkesztőségéhez fordult, mert szerették volna pártjuk álláspontját megjelentetni a lapban. Első körben válaszra sem méltatták őket, majd több hétnyi kitartó próbálkozás után egy nyúlfarknyi reakciót kaptak. Eszerint

”a város lapja továbbra is a várost érintő közéleti, kulturális, oktatási területekre koncentrál, és nem a pártpolitikai kérdésekre.”

Tallér Edina főszerkesztőtől szerettük volna megtudni,  

  •  – hogyan képzeli el az Újpesti Napló szerkesztősége a helyi közélettel való foglalkozást a helyi pártszervezetek, illetve pártpolitika kizárásával?
  •  – Az Újpesti Napló szerkesztősége pártpolitikai ügynek tekinti-e az október 2-i népszavazást? Különös tekintettel arra, hogy a kormány számos alkalommal kijelentette, hogy nem tekinti annak.

Kérdéseinkre hat napja nem kapunk választ, így sajnos nem tudjuk, hogy az újpesti fideszes önkormányzati vezetés, esetleg csak az Újpesti Napló szerkesztősége képvisel a hivatalos kormányzati kommunikációval ellentétes álláspontot.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »