Nem sci-fi, hogy ellep minket a tenger

Nem sci-fi, hogy ellep minket a tenger

A belvárosi családi házak kertjeiben sós vizet tűrő növények jelentek meg. Az út mentén kidöntött fák hevernek. A flaszteren só nyomai látszanak. Nem, ez nem egy sci-fi film. Ez a mai amerikai valóság. A virginiai Norfolk 250 ezer lakójának már olyan skálákra és barométerekre kell hagyatkozniuk, melyeket a város útjain állított fel az önkormányzat. Ezek jelzik, hogy éppen hány centiméteres (illetve az amerikai mértékegység szerint hány ujjnyi) magasságnál tart a vízáradat a közutakon, s ez alapján érdemes-e áthajtani rajta kocsival, vagy a víz túl mély-e már ahhoz, hogy megkockáztassák, beleragad a gépjármű, sőt esetleg elsodorja a víz. A város belvárosának házait az elmúlt 8 évben háromszor árasztotta el az óceán. Mivel az USA-ban a családi házak nagy része fából készült, a probléma ellen úgy védekeznek az emberek, hogy megemelik a házat, és magasabb alapra helyezik.

Nyolcszáz kilométerrel délebbre, a Georgia államban lévő Tybee Island olyan sziget, ahol az amerikai szárazföldre vezető utakat gyakran eltünteti a tenger. A szigetlakók már hozzászoktak – habár meg nem békéltek meg vele –, hogy évente többször is el vannak zárva a szárazföldtől. Újabb 800 kilométerrel délre, a floridai Fort Lauderdale-ben a dagály áradatai miatt a városvezetésnek több millió dollárt kell arra áldoznia, hogy rendszeresen karban tartja az áradások miatt erodálódó utakat, s köréjük gátakat és árterületeket épít. A városban gyakran cirkálnak olyan tartálykocsik, amelyek kiszivattyúzzák a sós vizet az utcákról.

Az ipari forradalom óta növekvő üvegházgáztermelés és maga az üvegházhatás már évtizedek óta melegebb klímát okoznak, a sarkköri jégtakarók folyamatosan olvadnak, s a tengerszint emelkedése mára ért el olyan kritikus pontot a fejlett világban is (nemcsak a gátrendszerekben hiányt szenvedő fejlődő országok partszakaszain), hogy nem lehet többé ignorálni. Ha a dagály akkor tetőzik, amikor éppen erős szélfúvás van, a kettő együtt pillanatok alatt el tud árasztani egy egész kerületet a part menti városokban. És ilyenkor nemcsak az utcákat önti el a víz, hanem bizony a házakat is.

Amerikában „napfényes árvíznek” (sunny-day flooding) nevezik az ilyen áradásokat, utalva arra, hogy nem kell hozzá vihar, vagyis felhős ég. A Mexikói-öböl és az Atlanti-óceán partjain egyaránt megnőtt az ilyen áradások száma és gyakorisága az elmúlt években. A Csendes-óceán eddig viszonylag immúnis volt az ilyen áradásokra, de a tengerszint-emelkedés miatt többé ez sem lesz tartható. Az óceán rengeteg városnál olyan magasra hágott, hogy rutinná vált a dagály beáradása az utcákra. A hömpölygő víztömeg gyakran „csak” 30–60 centiméter mély, de ez sokszor éppen elég arra, hogy megbénítsa az autóforgalmat, ezzel lassítsa a gazdaság működését is.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy gyakoribbá váltak a kiadós viharok is az Egyesült Államokban belsőbb szárazföldi területein (aminek oka részben szintén a globális felmelegedés, mert a melegedő tengerekből a hurrikánok nagyobb energiát nyernek, és sokszor mélyebbre tudnak behatolni a szárazföldre), az ország vízháztartása ketyegő (víz)bomba.

Idén Louisiana államot sújtotta árvíz. Az óceánok dagálya megnehezíti, hogy a megáradt folyók levezessék a vízfelesleget. Mert nincs hova: a dagadó óceán és a belföldi árvíz találkozása nem éppen kellemes az ott lakóknak. Víz víz hátán. A helyi önkormányzatok egyre több panaszt kapnak a rendszeresen elárasztott polgároktól. Erősödik a nyomás, hogy átfogó és sokrétű árvízvédelmi tervek és beruházások kezdődjenek az érintett településeken és városokban. Elemzők szerint ma már a helyi választások gyakran azon dőlnek el, hogy a kormányzójelölt vagy a polgármesterjelölt milyen árvízvédelmi terveket vázol fel.

Miami Beachen például nem kevesebb, mint 400 millió dollárt költenek a világhírű part árvízmentesítésére. Feltöltik homokkal a strandokat, gátakat építenek, megemelik az utcákat és szivattyúkat létesítenek. A beruházás költségeit a háztartások és a helyi vállalkozások megadóztatásából nyerik a hatóságok. A bajok olyan nagyok, hogy a hagyományosan klímaszkeptikus – tehát az éghajlatváltozás emberi eredetét tagadó, az emisszió és az üvegházhatás mechanizmusában kételkedő – republikánus politikusok közül is sokan belátták, a tengerszint-emelkedés valós tényező. Sok városban a republikánus honatyák és polgármesterek is azon munkálkodnak, hogy a város vagy a régió átfogó árvíz- és klímavédelmi programmal rendelkezzen.

A teljes cikk itt olvasható.


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »