Nem minden arany, ami fénylik

Nem minden arany, ami fénylik

A ’90-es években Ausztriában ismerkedtem a nyugati fénylő kultúrával. Ekkor történt, hogy Sankt Pöltenben új püspököt nevezett ki a pápa, akinek a beiktatására osztrák hívek egy csoportja keresztbefeküdt a templom bejáratánál tiltakozásul, hogy a pápa nem egy liberális, hanem egy konzervatív püspököt nevezett ki az egyházmegye élére. A püspöknek át kellett lépnie a híveken, hogy megkezdődhessen a beiktatási mise. Igen, német területen kettő Katolikus Egyház van: egy konzervatív és egy liberális. Igaz, csak diskurzusokban, nem szervezetileg. Akkor is, ez nekem akkor, a frissen „felszabadult” magyar Egyházat ismerve, hidegzuhany volt. Egy ott élő magyar pap ismerősöm azt mondta erre a fejét csóválva: „Látod, nem minden arany, ami fénylik”. Később láttam egy filmen, amint Benedek pápa meglátogatta a német püspököket és a német elnököt, akiknek egy része nem volt hajlandó kezet fogni a pápával, mert ugye Ratzinger konzervatív. És mellesleg a főnökük, akinek engedelmességgel tartoznak.

Azóta már nálunk is történt egy s más, a rendszerváltással elszabadult a liberalizmus, és nekünk sem új dolog már havonta pedofil papokról hallani. Azért azt tegyük hozzá, hogy az esetek többségében homoszexuális bűncselekményekről van szó, ezért a kérdés jogosan merül fel, hogy a probléma a katolikus cölibátussal van, vagy a homoszexualitással. Túl egyszerű logikai levezetés lenne követelni a cölibátus kötelező eltörlését, mint egyetlen megoldást a problémára, ugyanakkor meg sem kérdőjelezni, hogy a homoszexualitás lehet-e egyfajta betegség egyeseknél. Akik mellesleg keresik a szemináriumokat és kolostorokat, mert magukkal egynemű közegben jobban érzik magukat. Tegyék fel azok a férfiak a kezüket, akik egyetlen pasiként, nem szeretnének egy egyetemi lánykollégiumban lakni…

A Katolikus Egyház problémái a nyugati világban csak a jéghegy csúcsa azokhoz a jelenségekhez képest, amik a társadalom többi rétegeit is jellemzik. Ha már Egyház, ne felejtsük el, hogy az iskola, a kórház mind katolikus találmányok. A szekularizmus időszaka után, amikor is az állam fokozatosan kiszorította az egyházakat a társadalmi életből, hogy helyette hozza a francia forradalom, a kommunista internacionálé és a fasizmus tömegmészárlásait és hamis ideológiáit, átvette fokozatosan ezeket az intézményeket, legalábbis nagyrészüket. Egyre nagyobb adókat szedett be fenntartásukra, ami egy ideig működött is. Nyugaton erősebben, nálunk csak szép lassan, de biztosan ezek mind kikerülnek az állam kezei közül és kerülnek a nagybetűs magánszektorba, vagyis a nagyvállalatok irányítása alá.

Az állami egyetemek színvonala már lassan mélyebben vannak, mint a régi szakmunkás iskoláké. Egy Sorbonne-i diploma gazdasági értéke és haszna ma már nagyon kevés. Ezzel szemben vannak a drága, fizetős egyetemek, Franciaországban a „Grandes Écoles”, amiknek a diplomásai számíthatnak csak komolyabb munkahelyekre kulcspozíciókban. Ha nincs pénzünk fedezni a tanulást ezeken a helyeken, akkor sincs baj, ott a diákhitel. Persze ezzel párhuzamosan is egyre jobban terjednek szerte Európában a „társadalmi felelősségvállalásra” nevelő, vagyis a liberális ideológia terjesztését szolgáló Soros-féle magánegyetemek.

A középiskolákról ne is beszéljünk. Egy vidéki kisváros polgármestere mesélte, hogy részt vett városa egy európai diákcsere programban, amiben volt egy holland iskola is. Tudni kell, hogy a holland oktatási rendszer egy igazi példa szokott lenni a világ számára, annyira liberális, toleráns és egyénközpontú és annyira figyelembe veszi a diákok személyes fejlődését, hogy csak na. Szóval a diákcsere program ezzel a holland iskolával azért akadt el, mert a holland diákok a program első napjától az utolsóig állandóan füveztek és nem voltak beszámítható állapotban. A polgármester megkönnyebbülve mesélte, hogy szerencsére a holland pedagógusok nem voltak hajlandók tovább elkísérni a csoportot a találkozókra. De az iskolarendszerük biztos nagyon jó.

Sokat szidjuk a magyar egészségügyet. Nagyon messze vannak a nyugati csillogó, hiper-szuper eszközökkel felszerelt kórházak a mieinktől. De sokkal drágábbak is. Felejtsük most el azt a tényt, hogy a nyugati egészségügynek nem a gyógyítás a célja, hanem a gyógyszereladás. Ott van egy nagyon jól felépített rendszer, ami arra tereli az embereket, hogy bebiztosítsák magukat, mert az állami rendszer már nem fedezi a gyógyulásukat. Franciaországban 70%-ot fizet a TB az általános kezelésekből, és van kötelező kiegészítő betegbiztosítás is. Emellett a fogászati kezelések több, mint ötszöröse a mienknek nem azért, mert a fogorvosok sokat akarnak keresni, hanem elsősorban azért, hogy kiegészítő biztosítások nélkül ezt ne lehessen kifizetni.

Magyarországon sokan megörültünk a KATA adózási formának is, amikor megjelent. 50 ezer Ft havonta a járulék, a többi bevétel a mienk, kisjövedelmű vállalkozóké. A kormány ezzel –akarva, akaratlanul- két legyet ütött egy csapásra. Egyrészt a vállalkozói terhek csökkentek, tehát mi jól jártunk (az állam kevésbé). Másrészt ezzel a rendszerrel nem lehet számítani sem betegszabadságra, sem nyugdíjra. Tehát, aki csak megengedheti magának, fizessen beteg- és nyugdíjbiztosítást, mert ebből egyik sem lesz neki, tehát a biztosítók járnak a legjobban a KATÁ-val. Évszázadokon keresztül az emberek, akik csak tehették aranyat vásároltak, ami a legértékállóbb befektetés csak ezt nem reklámozzák. Mégis minden a biztosítókról kell, hogy szóljon?

Nem akarom elemezni a nyugdíjak helyzetét is, de már így is látszik, hogy minden út a biztosítóhoz vezet. Nekünk, magyaroknak talán még az a „szerencsénk”, hogy nem vagyunk elég gazdagok. Ha egyszer azok leszünk, akkor ne aggódjunk, minden eszköz elő van készítve, hogy kicsalják a pénzünket a félelmeinkre (vagyonbiztosítás), a betegségeinkre (betegbiztosítás) és az idő múlására (nyugdíjbiztosítás) apellálva.

The post Nem minden arany, ami fénylik appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »