Nem mennek a terrorcselekmények sújtotta országokba

A terrorveszély hatására kevesebb turista látogat Németországba, Belgiumba, Törökországba és Egyiptomba is a világ legnagyobb szálláskereső portálja által a Magyar Időknek készített összesítés szerint.

A lap szerint Németország négy helyet csúszott vissza a népszerű úti célok rangsorában, az ország egészét tekintve 40 százalékkal zuhant a szálláshelyekre szóló foglalások aránya.

Ennél is nagyobb veszteséget szenvedett el Belgium, ahol a felére esett vissza a turisztikai forgalom a brüsszeli merényletek következtében.

Törökország 58, Egyiptom pedig 52 százalékos visszaeséssel alaposan hátraszorult a népszerűségi listán

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének a laphoz eljuttatott tájékoztatása szerint augusztus végéig tipikus változásokat mutat a turisztikai vendégjárás alakulása Európában.

A szállodák forgalmi adatai alapján a terrorcselekményekkel, illetve azok veszélyével sújtott államokban egytől-egyig visszaesett a pihenés, kikapcsolódás céljából érkezők száma.

Európa egészét tekintve eddig 2-3 százalékos volt idén az idegenforgalom bővülése, a fővárosokban azonban nagyobb mértékű csökkenést mértek.

Franciaország turizmusa összességében stagnált, de Párizsban 10 százalékos visszaesés volt, Belgiumban 11, Brüsszelben 15 százalék volt a csökkenés.

Görögország ezzel szemben idén is megtartotta előző évi szintjét, noha Athénban fél százalékkal kevesebb vendégéjszakát értékesítettek a szállásadók.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »