Nem megadták, hanem felrobbantották magukat, mikor körülvették őket a rendőrök

Két öngyilkos merénylő felrobbantotta magát Ankara közelében szombat reggel, egy rendőrségi akció közben – jelentette a török média.

Az NTV televízió híradása szerint az eset Ankarától mintegy harminc kilométerre délnyugatra fekvő Haymana településnél történt. A rendőrség tudomására jutott szombat reggel, hogy terroristák autós pokolgépes támadásra készülnek Ankarában, és egy vadászkunyhóban rejtőzködnek. Körülvették a házikót, és felszólították a gyanúsítottakat, hogy adják meg magukat, mire ők felrobbantották magukat. A rendőröknek nem esett bajuk.

A vadászkunyhóban találtak kétszáz kilogramm plasztik robbanóanyagot. Ercan Topaca ankarai kormányzó az NTV-nek elmondta, hogy az egyik gyanúsítottat azonosították, de a másikat még nem. Feltételezik, hogy nő volt. Felmerült továbbá a gyanú, hogy volt még egy társuk. A rendőrség hajtóvadászatot indított ellene.
A hivatalos közlés szerint a terroristák minden bizonnyal a délkelet-törökországi Diyarbakirból érkeztek, és körözés volt érvényben ellenük. A kormányzó szerint feltételezhető, hogy mindnyájan a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) kurd szakadár szervezet tagjai voltak. A PKK-t Törökországban, az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is terrorszervezetté nyilvánították.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »