Nem kell kikockázni az eljárás alá vont politikust

A Kúria kimondta, hogy közéleti szereplőkről az engedélyük nélkül is készíthető képfelvétel a közszerepléseikkel kapcsolatban velük szemben indított büntetőeljárásban.

Elbukta azt a személyiségi jogi pert Hunvald György, amit a HVG ellen indított, mert a lap nem takarta ki őt egy az előzetes letartóztatásakor készült felvételen – számolt be róla a NOL. Az ügyben a Kúria döntött, felülbírálva az első- és másodfokú bíróságok egybehangzó döntéseit. Kimondta így: közéleti szereplőkről a hozzájárulások nélkül is készíthető fénykép a közszerepléseikkel kapcsolatban velük szemben indított büntetőeljárás során. Ezeket a fotókat aztán külön engedélykérés nélkül közölni is lehet.

Az MSZP-s politikus, akit nemrég a szocialista párt erzsébetvárosi elnökévé neveztek ki, azért perelt, mert 2011 április 19-én egy olyan fotót közölt róla a HVG, amin az arca nem volt kitakarva. A kép az egykori VII. kerületi polgármesterről az előzetes letartóztatásakor készült, és megbilincselve, vezetőszáron kísérve látható rajta. A politikus szerint a kép őt rajtakapott bűnözőként ábrázolta, és megnehezítette a későbbiekben az életét. Hunvald ezért 350 ezres nem vagyoni kártérítést, és a további jogsértéstől való eltiltást követelt.

Az első- és másodfokú bíróság Hunvaldnak adott igazat, mondván, nem önként és nem közszereplőként volt jelen a bíróságon. A jogerős ítélet 200 ezer forintos kártérítésről szólt. A Kúria ugyanakkor árnyalta az előbbiben hivatkozott bírói gyakorlatot, és rámutatott: sem az eljárás tárgyától, sem attól nem lehet eltekinteni, hogy az Hunvald polgármesteri tevékenységével kapcsolatban indult. Továbbá az esemény jelentős közérdeklődésre tartott számot, így a sajtó köteles volt beszámolni róla. A Kúria szerint csak akkor lenne szó képmással való visszaélésről, ha a kép a tudósítás tartalmától függetlenül megalázó helyzetben mutatná Hunvaldot.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »