Nem jött be: több fiatal füstöl, mint a trafikok megnyitása előtt

Cáfolja a statisztika a trafikrendszer létjogosultságát. Nőtt a rendszeresen dohányzó fiatalok száma, pedig a kormány az ő védelmükre hivatkozva szabta át az erőviszonyokat a dohánykereskedelemben. Egyre népszerűbb a minisztériumi támogatásból propagált elektromos cigi is.

A belső ugyanaz, a külső viszont új. 2017 májusától már csak szabványos dobozokkal lehet feltölteni a trafikok polcait. „Szabványos színnel és betűtípussal csak a márka- és a terméknevet lehet majd jelölni. Az egészségvédő, képes figyelmeztetések jóval nagyobbak lesznek, ide kerül majd az adójegy, és egyébként semmilyen más szín, imázs, márka, reklám, promóció nem jelenhet meg rajta. Ez összhangban van a dohányzásellenes keretegyezmény irányelveivel és az Európai Unió új dohánytermék-irányelvével” – szögezte le Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet magyarországi irodavezetője.

A dohánykereskedelem átszabásához a hivatalos, kormányzati szlogen a fiatalok védelme volt. A nemzeti dohányboltok 2013 júliusában nyitottak meg. Az előző évben a rendszeresen dohányzó fiatalok aránya 7,5 százalék volt. 2013-ban 9,5 százalék. „Megfigyelhetjük, hogy a nem dohányzók aránya növekedett a fiatalok körében, a dohányzást kipróbálók aránya csökkent, ugyanakkor a rendszeresen dohányzók aránya 2 százalékkal növekedett. Tehát itt egy kis növekedést tapasztalhatunk, és egy másik érdekes tapasztalat, hogy a fiatalok nagymértékben próbálják ki az e-cigarettát is” – fejtette ki Novák Katalin családpolitikai államtitkár.

2008 és 2012 között a felnőttek és a fiatalok körében is megduplázódott az elektronikus cigarettát használók száma az Európai Unióban – állapította meg az Egészségügyi Világszervezet. „Négy százaléka a fiataloknak, akik soha nem dohányoztak, azok elektronikus cigarettát használtak, és az elektronikus cigarettának túlnyomó része, több mint 90 százaléka nikotintartalmú, tehát nyilván nem vaníliát vagy eperízt szopogat, és azt az aeroszolt szívja be valaki és fújja ki, hanem ez is egy nikotinfüggőséghez vezethet sajnálatos módon” – magyarázta Demjén Tibor, a Dohányzás Fókuszpont vezetője.

„Ellenőrzött minőség, felelősségteljes vásárlás. A fogyasztók egészségéért. Készült a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával” – ez hangzik el abban a videóban, amit egy magát fogyasztóvédelmi egyesületnek nevező civil szervezet készített. Az e-cigit úgy tüntették fel, mint amely sokak szerint egészségesebb a hagyományos füstölnivalóknál. Az állítást az egészségügyi államtitkár vitatja. „Ez egy olyan dolog, amellyel nem lehet ténylegesen, érdemben a leszokást javítani. Nincsenek olyan tanulmányok még, amelyeket nem lobbierők finanszíroztak, amely bizonyítaná azt, hogy ez így van. Mi sokkal inkább úgy tekintünk rá, mint a dohányzás rászokására segítő eszközként” – mondta Ónodi-Szűcs Zoltán.

Az elektromos cigarettának nincsenek egészségügyi kockázatai – hirdeti egy másik civil szervezet. „Ennek a közösségnek nincs ahhoz ereje, hogy lobbitevékenységet fejtsen ki. E-cigarettát kizárólag olyanok használnak, akik egyébként dohányterméket használnak. Az e-cigaretta sokkal, de sokkal hatékonyabb a kártétel csökkentésére, mint bármi, amit eddig a világon a gyógyszercégek vagy a gyógyszeripar letett az asztalra” – állítja Ficsor Zoltán, a Villanypára Egyesület elnöke.

Május 20-a óta az e-cigi és a hagyományos cigaretta között nincs már különbség Magyarországon, az elektronikus cigarettát is száműzték a munkahelyekről, hivatalokból és a kocsmákból is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »