Nem hallgat Tóbiásra a dunaújvárosi MSZP

Egyhangúlag megerősítette elnöki tisztségében a dunaújvárosi MSZP-szervezet tagsága szerdán Pintér Attilát, akit a vasárnapi dunaújvárosi időközi önkormányzati képviselő-választás kudarca miatt lemondásra szólított fel Tóbiás József pártelnök.

Pintér Attila az MTI-nek azt is elmondta, hogy a taggyűlésen nemcsak ő, hanem Selyem József képviselőjelölt, egyben a szervezet alelnöke is felajánlotta lemondását. A taggyűlés azonban egyikükét sem fogadta el, a bizalmi szavazáson egyhangúlag megerősítették őket tisztségükben. Az ügyet ezzel lezártnak tekintik – tette hozzá.

A helyi elnök hétfőn álságosnak nevezte Tóbiás József hozzáállását a választási kudarc utáni felszólítása miatt, mivel elmondása szerint a pártelnök a voksolás előtt három héttel egy zárt körben végzett közvélemény-kutatás után még kiváló döntésnek minősítette, hogy nem működnek együtt a DK-val, és önálló jelöltet indítanak. Hozzátette: a felmérés alapján az MSZP-nek volt a legerősebb ellenzéki jelöltje.

Tóbiás: Rossz döntést hoztak

Tóbiás József azért tartotta kudarcnak a vasárnapi választást, mert – mint mondta – szervezetileg hibáztak, hagyták, hogy a dunaújvárosi szervezet önállóan döntsön az indulás feltételeiről, és a szervezet a választók szempontjából rossz döntést hozott. E mögé azonban a Magyar Szocialista Pártnak egységesen fel kellett állnia – tette hozzá.

A pártelnök közölte: a felelősséget azonban viselniük kell, ezért lemondásra szólította fel a szocialisták helyi szervezetének elnökét.

Pintér Attila még hétfőn elmondta: valóban a helyi tagság döntött az önálló jelöltállításról, sokat dolgoztak a jó eredményért, ennyire voltak képesek.

A vasárnapi választáson a Fidesz jelöltje, Lassingleitner Fruzsina nyert. A 32,06 százalékos részvételi arány mellett a voksoláson a kormánypárti jelölt 422 szavazatot szerzett, Huszti Zsolt (DK) 243, Barta Endre (Jobbik) 203, Selyem József (MSZP) 98, Pappné Grabant Ilona (PM) és Gebei Bálint (független) 84-84, Orha Zoltán (független) 19, Harsányi Péter (SZDP) 1 voksot gyűjtött, Balogh Péter (Magyar Munkáspárt) egyetlen szavazatot sem kapott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »