Nem fogják kitalálni ki akarja újra egybe kovácsolni Európát!

Nem fogják kitalálni ki akarja újra egybe kovácsolni Európát!

MTI nyomán

Nem, nem a szabaddá tett népek örök szövetsége, nem a Pokémon Go, de még csak nem is Angela Merkel, vagy Superman. Erre a feladatra a lassan törpepárttá zsugorodó MSZP vállalkozik, annak is ifjú titánja, az éppen EP-képviselőként funkcionáló Ujhelyi István. Bizony!

A lassan egy évtizede saját magukat keresgélő szocialisták egy átfogó reformcsomagot állítottak össze az EU újraegyesítése céljából, ezt maga a fővállalkozó, Ujhelyi István közölte.

Nézzük miből áll a remekmű:

A 10+1 javaslatot megfogalmazó, “European ReUnion” című vitairat szerint “érdemi változtatásokra, például az intézményrendszer döntési szintjeinek átalakítására, integráltabb működésre, a népképviselet befolyásának növelésére, átfogó humán-befektetési tervre és a renitens tagállamokkal szembeni valós szankciókra van szükség”.

Mi, európai szocialisták sem szeretjük olyannak az Európai Uniót, mint amilyen most. Az EU jelen állapotában nem képes megválaszolni sem a kívülről, sem a belülről érkező, feszítő kihívásokat. Azonban míg Orbán Viktor és a hozzá hasonló nemzeti-populisták az unió szétverésén dolgoznak, mi a felelős újraépítését, bölcs újraegyesítését akarjuk!

– írta az MTI-nek is megküldött közleményében a képviselő.

A kommünikében emellett úgy fogalmaznak: “Magyarország uniós tagságát jelenleg valós veszély fenyegeti, a magyar kormány ugyanis minden eszközzel azon dolgozik, hogy kivezesse hazánkat a felvilágosult közösségből“, azonban az ország “helye megkérdőjelezhetetlenül az Európai Unióban van, ezt az elmúlt több mint tíz év gyarapodása, eredményei és fejlesztései egyértelműen igazolják”.

Molnár Gyula, az MSZP nemrégiben megválasztott elnöke a következő héten Brüsszelbe látogat, ahol tárgyalni fog többek között az Európai Parlament elnökével, az Európai Bizottság több tagjával és a szociáldemokrata EP-frakció meghatározó delegációvezetőivel.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »