Nem emlékszik semmire a robbantásban megsérült rendőrnő, megszólalt a 3. sérült

A Teréz körúti robbantás 3. sérültje egy taxis, ő mondta el, hogy mire emlékszik.

A taxis múlt szombaton, 22 óra 36 perckor éppen akkor ért oda kocsijával és két utasával a helyszínre, amikor a bomba felrobbant a Teréz körúton.

“A Teréz körút és a Király utca sarkán álltam orral az Oktogon felé. Amikor zöldre váltott a lámpa, elindultam. Két utasom volt. Egy harminc körüli pár. A férfi mellettem ült, míg a nő hátul. Alig pár métert haladtam, amikor egy fülsiketítő robbanást hallottam” – mondta.

“Annyi időm sem volt, hogy magam elé kapjam a kezemet. Mi­re föleszméltem, a szélvédőn egy lyuk tá­tongott, a bal első ablak betört, és az utasom szólt, hogy vérzik a fejem. Tőle kaptam zsebkendőt, amit rászorítottam a sebre” – mondta a Borsnak a taxis.

Így folytatta: “Azonnal kiszálltam, és el­in­dultam a törmelékkel teli járdára. Addigra már négy-öt ember vette körbe a két rendőrt. Arra emlékszem, hogy a nő feküdt alul, míg a társa félig felette feküdt. Úgy tűnt, mintha védelmezné. Még akkor is csak találgattuk, hogy mi történhetett. A kihallgatásom hajnali négyig tartott, a kocsit pedig csak reggel fél hétkor kaptam vissza. Csak később vettem észre, hogy a tetőkárpitba is belefúródott egy szög. Úgy három centin múlt az életem. Ezután hazaindultam, de nem tudtam elaludni. A sírás kerülgetett. Kezdett rajtam kijönni a feszültség. Hálát adok a sorsnak, hogy túléltem. Azt hiszem, ezentúl szeptember 24-én is megünneplem a születésnapomat”.

A rendőrnőt felébresztették az altatásból, lapinformációk szerint egyelőre nem emlékszik semmire.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?Robbanóanyagot keresnek a magyarországi határátkelőhelyekenHidegvérrel átlépett áldozatai felett a körúti robbantóRovatok: ÉletmódTelepülés: MagyarországCímkék: kékfény, krimi, robbantásos merénylet, Magyarország, terrorcselekményForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »