Nem elég a Playstation és a szobabicikli a háromszobás lakásban, a mikrózott ételek és a hideg kávé miatt panaszkodik Breivik

A 2011 nyarán hetvenhét embert lemészároló Anders Behring Breivik szerdán egy norvég bíróság előtt azt mondta, a norvég hatóságok az életére törnek azzal, hogy magánzárkában tartják, és "kizárólag náci nézetei segítik a börtönben tapasztalt nehézségek átvészelésében".

A tömeggyilkos, akinek keddtől péntekig tartó perét biztonsági okokból a norvégiai Skien börtönének edzőtermében tartják, a meghallgatáson hosszú közleményt olvasott fel, amelyben a vízbefojtást imitáló vallatásnál (waterboarding) is rosszabbnak minősítette a mikrohullámú sütőben melegített ételeket, panaszkodott a hideg kávéra és a műanyag evőeszközökre.

Breivik embertelen bánásmódra, kínzásra és emiatt az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértésére hivatkozva tavaly októberben perelte be Norvégiát, és a hatóságok úgy döntöttek, engedélyezik az ügy továbbvitelét.

A norvég kormányzat elvetette Breivik vádjait, és emlékeztetett arra, hogy az elítélt három cellát használhat, látogatókat fogadhat, és a külvilággal is kapcsolatot tarthat. Ez utóbbi alól a kivételt egyedül az olyan szélsőségesek jelentik, akiket Breivik "ártalmas ideológiája cselekvésre ösztönözhetne".

Ezen felül emlékeztettek arra, hogy a tömeggyilkos számára futópadot, szobabiciklit, Playstationt biztosítottak, újságokat, magazinokat, könyveket olvashat, és karácsonykor részt vehetett a börtönben rendezett mézeskalácssütő versenyen.

A tömeggyilkos a meghallgatáson azt mondta: "emberségesebb lett volna lelőni, mintsem úgy bánni velem, mint egy állattal". Breivik arra is panaszkodott, hogy a magánzárka miatt depresszióba esett, fejfájások gyötrik és alvászavaroktól szenved.

Randi Rosenqvist börtönpszichiáter úgy nyilatkozott, nem talált arra utaló jeleket, hogy a magánzárka miatt alakultak volna ki mentális problémák a tömeggyilkosnál. "Ez az egész egy vicc" – jegyezte meg az egyik áldozat apja, Freddy Lie a tárgyalásra vonatkozóan.

Anders Behring Breiviket 21 évi szabadságveszésre – a Norvégiában kiszabható legnagyobb büntetésre – ítélték, mert 2011 nyarán autóba rejtett pokolgépet robbantott Oslóban a norvég kormány székházánál, majd Utoya szigetén gépkarabéllyal válogatás nélkül mészárolt le fiatalokat a Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának táborában. Összesen hetvenhét embert ölt meg, köztük sok tizenévest.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »