Nem csillapodnak az indulatok a Jobbik körül

Egyre több jobbikos politikus gondolja vállalhatatlannak a pártot, például azért, mert nem támogatták a kötelező betelepítéssel kapcsolatos népszavazást, vagy mert a baloldal mellé álltak a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban is. A hét végén a Jobbik korábbi nemzetpolitikai kabinetfőnöke, az erdélyi származású Borbély Zsolt Attila fakadt ki. Mostanra őt és az erdélyi magyarságot is támadják nyilatkozat miatt.

„Az erdélyi magyarság nagyobb része – az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan – megvehető egy marék üveggyönggyel. Ez a marék üveggyöngy a kettős állampolgárság volt” – ezt írta a Jobbik szolnoki elnöke a Facebookon. A közösségi oldalon azután alakult ki vita, hogy Borbély Zsolt Attila, a Jobbik erdélyi származású, egykori nemzetpolitikai kabinetfőnöke élesen bírálta a párt mostani irányvonalát.

Az M1 stábjának arról beszélt, hogy szerinte a Jobbik akkor fordult szembe végképp egykori önmagával, amikor nem támogatta a kötelező betelepítési kvótákról szóló népszavazást. „Ez már a nemzetárulást simán kimeríti. Eddig ilyet csak a magát baloldalnak nevező bűnszövetség követett el” – fogalmazott.

Az erdélyi magyarokat kritizálták 

Hírdetés

Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő ezután a Facebookon válaszolt volt párttársának. Azt írta: „Zsolt, nagyon sajnálom, hogy ide jutottál. Szerinted választani kell Orbán Viktor és Soros György között, szerintem/szerintünk pedig nem”.

A bejegyzés alatt a Jobbik szolnoki elnöke is kifejtette a véleményét. Úgy fogalmazott: „kezdem azt hinni, hogy az erdélyi magyarok nem érdemelték meg a kettős állampolgárságot. Köreikben ugyanis még a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre hajlamosság”.

Szotyori-Lázár Zoltán szavait a hozzászólások között többen is kikérték maguknak . A politikus viszont azt válaszolta: semmi okát nem látja, hogy szégyellje magát. Azt írta: „maguk odaát nem szent tehenek, akiket nem lehet kritizálni, hanem egy elbutulásra fokozottan hajlamos massza”.

“Elvtelen fordulat” miatt távoztak 

A Jobbik erdélyi származású egykori kabinetfőnöke a Híradónak arról is beszélt, hogy korábbi pártjának mostanra teljesen vállalhatatlan politikájában a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos alkotmánybírósági beadvány aláírása volt az utolsó csepp.

Ezért hagyta ott a Jobbikot a pomázi szervezet elnöke is. Facebook-oldalán azzal indokolta döntését, hogy jelenlétével „nem legitimálhatta tovább az elvtelen fordulatot”. Mint fogalmaz: „a Jobbik most azt a Soros Györgyöt és a mögötte álló üzleti körök egyetemét félti, ahol többük szerint a közép-európai nemzetállamok ellenségeit képzik”.

Hozzátette: a Jobbikban jó ideje nagy a baj. A bejegyzéshez a pomázi képviselőtestület másik jobbikos tagja is odaírta, hogy társával együtt int búcsút a pártnak.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »