Nem csak varrni kell

Nem csak varrni kell

Amikor egy véletlen balszerencse vagy figyelmetlenség miatt valaki elvágja az ujját, nem is gondol arra, hogy egy esetleges ínsérülés milyen hosszadalmas kezeléssel jár.

Bár jó lenne, de sajnos egy átvágott ín gyógyítása nem csak abból áll, hogy összevarrjuk, és már használhatja is a kezét a sérült.

Egy ilyen sérülésnél rögtön az első vizsgálat során megállapítjuk, hogy a metszett seb csak a bőrt érinti vagy az inat is elérte. A módszer egyszerű: a sérülés elhelyezkedése alapján ellenőrizni kell, hogy a hajlító vagy nyújtó mozgások megtartottak-e, vagy esetleg a páciens valamelyiket nem tudja kivitelezni.

Ha ez utóbbi helyzettel állunk szemben, akkor friss sérülés esetén a sebellátással egy időben el kell végezni az ín varratát, ami speciális öltésvezetésű fonallal történik.

Ez a varrat kiválóan alkalmas arra, hogy összetartsa a két sérült ínvéget, de a teljes terhelést nem bírná ki, kiszakadna az ínszövetből. Ebből következik, hogy nem lehet rögtön úgy használni a sérült ujjat, mintha semmi sem történt volna.

Az ínvarrat gyógyulásához idő kell, általában 4-6 hét, ezalatt valamilyen sínnel, gipsszel rögzíteni kell az operált ujjat.

Különbséget kell tenni a feszítő és hajlító ín varrata utáni kezelés között. Míg a feszítőín esetében önmagában elegendő a sínezés, a hajlítóín varrata után a letapadás veszélye miatt egy speciális, tehermentesítő mozgatásra is szükség van.

Ezt az ujj végét a gipsszel összekötő gumiszalaggal lehet megoldani, így a nyújtást az ép feszítőínnal a páciens végzi, de az ínvarratot veszélyeztető hajlítást a gumiszalag biztosítja, a beteg erőkifejtése nélkül.

A gipszrögzítési idő letelte után sem ér véget a kezelés, illetve a gyógyulás. Ekkor jön a hetekig tartó utókezelés, gyógytorna és szükség szerint a fizikoterápia.

Ha mindezt összeszámoljuk, akkor bizony egy banálisnak gondolt metszett sérülésből, még szövődménymentes esetben is akár 2-3 hónapig is eltarthat a felépülés. Éppen ezért érdemes elővigyázatosnak lenni, hogy ne kelljen hosszú időre kiesni a munkából és a megszokott mindennapi életből.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »