Áder János a „Magyarországi Református Egyház zsinatának decemberi ünnepi ülésén” kijelentette: „Nem véletlen, hogy valahányszor azt kérdezik, mi volt a reformáció legnagyobb adománya Magyarországnak, a legelső és leggyakoribb válasz a magyar nyelvű Biblia.”
És a valóság?
Mielőtt magyar viszonyokra vonatkozóan válaszolnának, nézzük, mi a helyzet eredendően, vagyis német térfélen? Sokan hiszik mindmáig, hogy a Bibliát Luther adta először a németség „kezébe”.
„Főleg protestáns részről szívesen hangoztatják azt a téves állítást, hogy Luther Márton adta a nép kezébe és ő fordította le legelőször német nyelvre az egész Szentírást. A bibliát nem Luther Márton adta először a nép kezébe és nem ő fordította először német nyelvre. Kehrik német tudós „Zur Geschichte der deutschen Bibelübersetzungen vor Luther” című nagy művében kimutatja, hogy 1450-től, tehát a könyvnyomtatás feltalálásának évétől Luther német bibliafordításának megjelenéséig, 1522-ig 18 teljes német katolikus Szentírásfordítás jelent meg Mind a 18 kiadásból vannak példányok a német könyvtárakban. (A következők adtak ki teljes német fordítású Szentírást: 1. Faust és Schöffer, 1462, Mainz. 2. Mentelin János, 1466, Strassburg. 3. Pflannemann, 1475, Augsburg. 4. Frisner András, 1470, Nürnberg. 5. Günther Zainer, 1470, Augsburg. 6. Günther Zainer, 1477, Augburg, 7. Sorg Antal, 1477, Augsburg. 8. Sorg Antal, 1480, Augsburg. 9. Koburger Antal, 1483, Nürnberg. 10. A strassburgi biblia, 1485. 11. Schönsperger János, 1487, Augsburg. 12. Schönsperger János, 1490, Augsburg. 13. Otmár János, 1507, Augsburg. 14. Otmár Silván, 1518, Augsburg és még négy teljes délnémet tájszólású Szentírásfordítás is jelent meg.)
Ezen kívül az evangéliumok igen sok kiadásban jelentek meg Luther Márton előtt. Ha ezekhez vesszük még a latin nyelven megjelent Szentírásokat, úgy a könyvnyomtatás feltalálásától Lutherig több mint 100 bibliakiadást ismerünk. Csak nemrég, 1926 októberében közölték a napilapok, hogy a legelső nyomtatott könyvet, a német Gutenberg-bibliát Bécsben elárverezték és egy amerikai ügyvéd másfél millió pengőért vette meg. Ez is cáfolat a protestánsok ama rágalmára, hogy a katolikus papság elvonta volna hívei elől a bibliát. Íme a legelső kinyomtatott könyv is a katolikus biblia, és ez akkor került ki a sajtó alól, amikor még a protestantizmusnak híre sem volt.”
(Dr. Giczy József: nádasdi plébános: A katolikus papság érdemei hazánk és az emberiség történetében. Technikai találmányai és tudományos felfedezései. 2. bővített kiadás. Budapest, 1933. Palladis Rt. 96-97. old.)
No de lássuk ezek után a hazai helyzetet! A legelső magyar nyelvű Szentírás az 1430-as években született, s egyes kódexek (Bécsi, Müncheni, Apor) őrizték meg. Ezt liturgikus célból a bencés, ferences és premontrei szerzetesek számára készítették. A XVI. század elején másolták a Jordánszky Kódexet, ami Bátori László pálos atya révén az Ószövetség első hét könyvét és csaknem a teljes Újszövetséget adja anyanyelvünkön. Szintén nagyobb szentírási szövegrészeket tartalmaz a Halabori Bertalan egri egyházmegyés atya által másolt Döbrendei Kódex és a Nyujtodi András székely ferences révén magyarított kódex (Bangha Béla (szerk:: Katolikus Lexikon. Budapest, 1931. Magyar Kultúra, I. köt. 207-208. old.)
De ami mindennél is fontosabb: az Ó- és Újszövetség történeteit a középkorban az írni-olvasni nem tudó hívek is megismerhették a szentmiséből, a szentleckéből, a szent evangéliumból (gyakorta a templomfalakon ábrázolt szentírási jelenetekből, a „szegények bibliájá”-ból (biblia pauperum)), vagy végső soron a prédikációból. Ennyit tehát a Biblia magyar szövegének elsősorban reformátorok által való közreadásáról.
Áder azonban arról is szólt, hogy a reformáció a magyar nemzettudat megerősödését segítette, így hazánk fennmaradását.
És a valóság?
„Vajon minek köszönhetjük a törökdúlást, a 150 évig tartó rettenetes megszállást? Annak, mert a koronás magyar király, aki egyúttal német császár is volt, a német vallási harcok miatt nem segíthetett rajtunk. Mikor a magyarok segítséget kértek Németországtól a török ellen, Luther ezt írta Spalatinhoz 1518. december 21-én: „Aki a török ellen harcol, az az Úristennek áll ellen.” 1522-ben Von welticher Obrigkeit című munkájában ezt írja: „Inkább kell az istengyűlölő pápa ellen harcolni, mint a török ellen.” „A pápa nagyobb ellenség, mint a török.” Ezt mondta azokról a pápákról, akik egész Európában egyedül ismerték fel a török veszedelmet és küzdöttek ellene minden erővel.
Ezért folyt tehát a magyar vér 150 éven keresztül. Európa virágoskertjéből siralomvölgye lett. Csak akkor szabadultunk ki a török járom alól, amikor a 30 éves háború véget ért és a pápa rengeteg pénzadományával, spanyol, holland, olasz, német, főleg katolikus fegyverekkel sikerült lerázni az igát. A 14 millió magyarból csak 4 millió maradt az egész országban. Ezért jöttek a megfogyatkozott magyarság pótlására a pusztasággá vált rónákra hazánkba rác, oláh, cseh, német és szláv telepesek. Ezt köszöni tehát Magyarország a reformációnak, és még azt kívánják tőlünk, hogy mi ünnepeljük meg október 31-et, amikor ez a szerencsétlenség megindult?
Sajnos, a magyar reformáció még a török hódoltságra is hálával gondol, mert ennek köszönheti elterjedését magyar földön. A papság vezető része Tomorival együtt a mohácsi csatában esett el. A két pártra szakadt országnagyok az egyházi vagyonra vetették magukat és hogy megtarthassák, csatlakoztak a hitújításhoz. A török pedig egyenesen pártolta az új hitet. Melanchton írja 1544. május 31-én: „Közepesen terjed az evangélium azokon a helyeken, melyek török kézen vannak.”
Gyulai Torda Zsigmond 1545-ben ezt írja Melanchtonnak: „Tudd meg, hogy a török joghatósága alatt mindenütt szabadon hirdetik az evangéliumot, úgyhogy Isten legnagyobb jótéteményének mondhatnád, hogy megengedte, hogy e területek török iga alá jussanak. Ha testileg szolgaságban vannak is, az evangélium szabad napja felkelt és nagy véleményszabadság van. Bármely tanítónak vagy igehirdetőnek szabad átmennie az ő területükre és taníthatnak akár iskolában, akár a templomban.” (Egyháztörténeti emlékek.)
Zsigér Imre protestáns prédikátor 1549-ben írja: „Az Úr teljesen csodás módon a török urak és elöljárók által védett bennünket, akik, mint látszik, kiválóan kedveznek nekünk.”
Amit a török észrevett, hogy így kell megosztani a magyarságot a hitben és akkor nem kell tőle félni, azt a református magyarok nem veszik észre, sőt Isten jótéteményének tartják. Mintha a török jót akart volna a magyarságnak!
Így omlott romokba Magyarországon török, német és magyar közreműködéssel az 500 éves katolikus vallás, a legfőbb történelmi összekötő kapocs és fenntartó erő.”
(Jézus Szíve Naptár 1944. Budapest, 1943. Kiadja a Jézus Szíve Szövetség. Nihil obstat. Franciscus Zsiros censor dioecesanus. Nr. 7989/1943. Imprimatur. Strigonii, die 8. Octobris 1943. Dr. Joannes Drahos vicarius generalis. 61-62. old.)
Világért sem állíthatnók persze, hogy minden protestáns nemzetáruló lett volna múltunkban, de azt igen, hogy vallásuk – tekintettel a török megszállás képviselőik által való tényleges támogatására és az alóla felszabadult területeken az elsősorban általuk képviselt egyke-rendszerre – nem máshoz vezetett, mint korábban elsöprő többségükben magyar lakta területek magyarok részéről való kihalásához, vagyis végső soron – Trianonhoz.
Keserű pirula ez, az biztos, de alighanem jobb megbarátkozni az igazsággal, és inkább elgondolkodni okain, mint csípőből tiltakozni és gőzerővel hirdetni továbbra is, hogy mi minden jót „köszönhetünk” Luther s Kálvin forradalmának mi magyarok is…
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
