Nekünk nincs, mások a WC-n húzzák le a pénzt

Nekünk nincs, mások a WC-n húzzák le a pénzt

„Nem annyira az ügy indítéka érdekel minket, mint inkább a pénz eredete”

– közölte hétfőn Vincent Derouand szóvivő, hozzátéve, hogy sem a pénz kidobása, sem a vécék eldugítása nem számít önmagában bűncselekménynek.

A szokatlan ügyről először a Tribune de Geneve újság számolt be. Mint írták, az első dugulás Genf pénzügyi negyedében az UBS bank páncéltermének vécéjében történt, majd az összevagdosott 500 eurós bankjegyek miatt pár nappal később három közeli bisztró vécéje is eltömődött. 

Hírdetés

A genfi lap úgy értesült, hogy a pénzt spanyol nők helyezték el a bank trezorjában még évekkel ezelőtt. Az ismeretlen személyazonosságú nők nevében egy ügyvéd megtérítette a dugulás okozta kárt az éttermeknek, amelyek így visszavonták a májusi incidens után benyújtott panaszukat. Az ügyvéd ugyanakkor nem adott magyarázatot arra, hogy miért húzták le a pénzt a vécén. 

A lefolyórendszerből előkerült pénzt a nyomozás idejére lefoglalták, azt azonban még nem tudni, hogy kinek adják majd át, ha kiderül, hogy a pénz törvényes eredetű. A szóvivő szerint egyelőre nem volt rá ok, hogy bűncselekménnyel kössék össze a történteket.

Az Európai Központi Bank tavaly jelentette be, hogy kivonja az 500 eurós bankjegyeket a forgalomból, mert túl gyakran használják illegális pénzügyi manőverekhez, például pénzmosáshoz.

Az UBS bank egyelőre nem szólalt meg a különös üggyel kapcsolatban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »