Nekem az elcsatolt területek is hazai tájaknak számítanak – Interjú Munkácsi Tamás gitárossal

Nekem az elcsatolt területek is hazai tájaknak számítanak – Interjú Munkácsi Tamás gitárossal

Most induló sorozatunkban olyan hazai zenészeket, énekeseket mutatunk be, akik a színpadról lejőve, kevéske szabadidejükben – gyalogosan, netán biciklire vagy motorra pattanva – a természetben kalandoznak, nevezetes vagy érdekes helyek felfedezésére szakítanak időt, vagyis energiaraktáraikat a friss levegőn feltöltve, aktív pihenéssel tartják magukat karban. Elsőként Munkácsi Tamást, az Invader és az End of Paradise egyik – a koncertezés mellett hétvégente lelkesen túrázó – gitárosát kértük fel, hogy meséljen erről az egyre komolyabbra forduló hobbijáról.

 – Mióta járod a természetet?

 – Már tinédzserként is kirándulgattam, hiszen várpalotai fiatalként alapból természetközelben éltem. Sokat jártunk ki az osztálytársakkal a Bakonyba, és már akkor megszerettem a túrázást, úgyhogy ez egy régi hobbi. Aztán a zenéléssel kialakult az utazás is. Az elmúlt esztendőkben igen sokat kirándultam, de úgy érzem, hogy most év elejétől vált igazán komollyá a dolog. Vásárolgattam is egy-két cuccot, ami kell, de a téli felszerelésem még egy kicsit hiányos. 

 – Állandó partnerekkel túrázol, vagy mindig másokkal, netán egyedül?

 – Társak nélkül nem szoktam menni, de ha lenne autóm, akkor valószínűleg egyedül is nekiindulnék. Az End of Paradise-beli zenésztársammal, Tóth Lacival – aki fanatikus túrázó – járunk nagyon sokat kettesben. De jó néhányszor kiegészülünk más zenészekkel, barátokkal, barátnőkkel, ki hogyan ér rá, milyen kedve van, és akkor többen megyünk. Szóval nem mindig fix a csapat, hanem ki mikor tud, akkor csatlakozik hozzánk. Kb. tizenöten benne vagyunk egy csoportos beszélgetésben a Facebookon, ott szoktuk egyeztetni Lacival, hogy mikor hová mennénk, és aki akar, és éppen ráér, az csatlakozik. 

 – Ha ennyire összebeszéltek, akkor ezek szerint alapos tervezés előz meg egy-egy kiruccanást. Vagy van olyan is, hogy nincs kimondottan kitűzött cél, csak elindultok az erdőben?

 – Mindkét verzió elő szokott fordulni. (nevet)

 – Mivel szoktatok elutazni a helyszínekre?

 – Szinte mindig kocsival megyünk. Azt valahol leállítjuk és onnan gyalogolunk tovább, majd oda is érkezünk vissza. De most nemrég például volt olyan is, hogy a Hűvösvölgyben hagytuk az autót, megcsináltuk az országos kék egyik szakaszát, és a túra végén visszabuszoztunk ahhoz Solymárról.

 – Az előre tervezést követően, induláskor számít-e, hogy éppen milyen idő van?

 – Nagy viharban vagy ömlő esőben természetesen nem indulunk el, de ha mondjuk be van borulva, az a tapasztalatok alapján nem akadály. (nevet) Magyarul nem mindig szikrázó napsütésben kelünk útra. A múltkor is, az egyik kiránduláson meg kellett állnunk, mert elkapott az eső. Egy katonai bunkerban tudtunk elbújni. Áprilisban a Csákberény-Csókakő körtúrán annyira szeles volt az idő, hogy amiatt nem mondanám kellemesnek azt az élményt. Vagy például a legutóbbi tátrai túrán az egyik nap szétvert a jégeső.

 – Mitől függ egy-egy hely felkeresése? Érdekes látnivalót rejt, szép onnan a kilátás, vagy netán az út nehézségi foka miatt kerül célkeresztbe?

 – Az érdekes látnivaló és szép táj adott, mert Magyarországon rengeteg gyönyörű hely van, és ha még hozzávesszük az elcsatolt országrészeket, akkor igazi kánaánban találjuk magunkat. A természetjárás és a városnézés mellett egy-egy vár felkeresése, megismerése is hasznos program szokott lenni. A lényeg az, hogy hétvégén nem otthon kell ülni egy sörrel a tévé előtt, hanem ki kell menni a jó levegőre! (nevet)

 – Ha már az előbb a Tátra szóba került, akkor ezek szerint nem csak hazai tájakon barangoltok, hanem az országhatárainkon kívül is szoktatok kirándulni…

 – Egyértelmű! De ez nézőpont kérdése, mert nekem az elcsatolt területek is hazai tájaknak számítanak. Ezért én azt mondom, hogy csak hazai tájakon túrázom. (nevet) Jártam már Erdélyben, a Hargita környékén, Baróton. Felvidéken az Alacsony-Tátra és a Magas-Tátra hegyei között, például Felsőerdőfalván, Füleken, Tátralomnicon, Tornán, Zakopane-ban. Illetve, ha nem csak a természetben kirándulást vesszük – mivel szeretek városnéző kirándulásokon is részt venni –, akkor elmondhatom, hogy már rengeteg szép városban is jártam. Az anyaországban Sopronon kívül gyakorlatilag nincs olyan nagy város, amit ne láttam volna. Ezenkívül voltam már Bécsben, Pozsonyban, Révkomáromban, Párkányban, Dunaszerdahelyen, Besztercebányán, Poprádon, Krakkóban, Nagyváradon… és még reggelig sorolhatnám. (nevet) A közeljövőben Prága a cél, az sajnos még kimaradt.

 – Sok mindent felsoroltál, de vannak-e olyan kedvenc helyszínek, ahová néha-néha visszajártok, vagy mindig új helyek felfedezése a cél?

 – Szeretek új helyeket felfedezni, de természetesen vannak olyanok, ahová szívesen visszajár az ember, mert nem lehet azokkal betelni. Jelenleg Székesfehérváron lakom, és ebből a szempontból nagyon jó helyen élek, hiszen karnyújtásnyira van tőlem a Balaton, a Bakony, a Vértes, a Pilis, és a Velencei-hegység. Ha kevés a szabadidőnk, akkor itt a környéken kirándulunk, de én személy szerint bármikor szívesen visszamegyek Dobogó-kőre vagy a Rám-szakadékba. Eger környéke és a Bükk is nagy kedvencem.

 – Ezek a túrák egy- vagy többnaposak?

 – Sajnos ebben a rohanó világban az egyik legnagyobb probléma az időhiány, ennek köszönhetően általában egynapos kirándulásokra van lehetőség. A munka miatt pedig ez csak hétvégén megoldható, persze csak akkor, ha épp nem valamelyik zenekarral járom az országot, hiszen úgy is sokat utazom. Mondjuk, volt már rá példa, hogy egy koncert után másnaposan indultam el túrázni, és meglepően jól bírtam, ahhoz képest,hogy azt hittem meg fogok halni. (nevet) De elmondható, hogy havi egy-két alkalommal azért sikerül összehozni.

A szabadság alatt persze sikerül többnapos túrákat is lebonyolítani. Most nyáron például egy négynapos kiruccanás is összejött. A Tátra lábánál volt a bázisunk, egy panzióban, csodaszép kilátással a hegyekre. Egyik nap a Kapor-csúcsra mentünk, itt kapott el a jégeső, amit az előbb már említettem, másnap pedig Zakopane volt a cél, de Krakkóig elmentünk.

 – Ha csak egynaposakra mentek, akkor kb. milyen hosszú etapokra vállalkoztok?

 – Nagyjából középtávokon mozgunk, tehát kb. 20-22 kilométereket túrázunk. A tátrai móka az 16 km-es volt, de ott akkora volt a szintemelkedés, hogy abból bőven elég volt annyi is.

 – Akkor ezek nem zsebre dugott kezű sétálgatások…

 – Hát, nem! (nevet)

 – A hátizsákban kaja, innivaló van mindig bőségesen?

 – Persze! Négy liter víz a minimum, meg szilárd ennivaló, általában szendvicsek. De ahol van lehetőség, ott meleg kaját is eszünk útközben. Például a poprádi tónál lévő büfénél megálltunk, és ott ettünk.

 – Fényképezel, videózol-e a túrák során, megörökíted-e a bejárt, megismert helyeket?

 – Természetesen fényképezek, bár nem vagyok egy profi fotós. De nem is az a cél, hogy a képekkel menőzzek, hanem, hogy megörökítsem magamnak az élményeket. És elég komolyan – tehát dátummal, helységnévvel – archiválom is a felvételeket. A külső winchesteren vagy a rendes gépemen, illetve a Dropboxon tárolom a fotókat, de általában a Facebookra is fel szoktam ezeket tölteni. 

 – Azon kívül, hogy ne a tévét bámuljuk sörrel a kézben, hanem vegyünk erőt magunkon, és menjünk ki a friss levegőre, számodra még miért fontosak ezek a kirándulások?

 – Lássuk be, zenészként nekem sem árt egy kis erőnlét, azt pedig egy-egy húzósabb túra során igen csak fejleszthetem. Aztán persze szeretek új helyeket – városokat, erdőket, hegyeket, várakat – is megismerni. Valamint ez a tevékenység az, ami igazán ki is kapcsol, mert ezáltal egy kicsit kiszakadhat az ember a mindennapi taposómalomból, hétköznapokból. Engem teljesen feltölt egy-egy jól sikerült túra. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen rengeteg kellemes élményben van részem, akkor is ha épp zenekarral utazom koncertezni, de még ráteszek egy lapáttal a kirándulások során.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »