Negyvenegyezren látták Csíkszeredában a Csontváry-kiállítást

Negyvenegyezren látták Csíkszeredában a Csontváry-kiállítást

„Lenyűgöző a kiállítás, életünk óriási élménye” – idézte az egyik bejegyzést a vendégkönyvből Gyarmati Zsolt, a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum a Csontváry-képek Erdélyben című kiállítást lezáró eseményen.

csontvary utolso latogato vn 004_b

A Csontváry Kosztka Tivadar képeiből összeállított első erdélyi tárlat kedden délután hat órakor zárult a Csíki Székely Múzeumban. Gyarmati Zsolt a kiállítás 41031. és egyben utolsó látogatójaként Balog Noémit, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium nyolcadik osztályos tanulóját köszöntötte.

A múzeum igazgatója elmondta, a kiállítás vendégkönyvében levő bejegyzések alapján 31 országból érkeztek látogatók, több mint 250 településről – köztük a szicíliai Taorminából is –, és összesen 287 bejelentkezett csoport tekintette meg a tárlatot. A legnagyobb látogatottság a Múzeumok Éjszakáján volt, akkor 2500-an nézték meg egy nap alatt, ezt leszámítva átlagban 300–400 látogatót fogadtak.

Az igazgató megköszönte a szakmai partnereknek, hogy térítésmentesen bocsátották a Csíki Székely Múzeum rendelkezésére a 47 Csontváry- és az egy Munkácsy-alkotást, illetve a csíki önkormányzatnak, amely biztosította a kiállítás anyagi hátterének nagy részét. „Akkora összeggel járult hozzá a város a kiállításhoz, hogy erről a többi székelyföldi város múzeuma csak álmodozhat” – fogalmazott Gyarmati. Hozzátette, már megvan a 2018-as időszakos kiállítás témája, de egyelőre csak annyit árult el, hogy a Magyar Nemzeti Galériából fogják kölcsönözni az anyagot.

Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere először a több mint 41 ezer látogatónak köszönte meg, hogy eljöttek megnézni a kiállítást, majd a múzeum munkaközösségét méltatta a „szeretettel és odaadással végzett professzionális” munkájukért. „Szomorú is vagyok, sajnálom, hogy ezeket a képeket elviszik Csíkszeredából. De azért remélem, hogy bennünk, csíkszeredaiakban, erdélyi magyar emberekben megmarad valami Csontváryból, és ettől egy kicsit jobbak leszünk, jobban odafigyelünk a művészetekre és egymásra” – fogalmazott.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »