Négyszázmilliárd jutott a kutatóknak

Négyszázmilliárd jutott a kutatóknak

A kutatás-fejlesztésre szánt összeg folyó áron 8,8 százalékkal csökkent tavaly Magyarországon, ezzel párhuzamosan a kutatóhelyek száma is mérséklődött. Nemzetgazdasági szinten több mint 427 milliárd forintot fordítottak tavaly Magyarországon kutatás-fejlesztésre (K+F), ami a hazai GDP 1,22 százalékának felel meg – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adataiból. Mindez azt jelenti, hogy az ilyen típusú kiadások tavalyelőtthöz képest folyó áron 8,8 százalékkal csökkentek. Az állami és a versenyszférához tartozó kutatóhelyek K+F költései egyaránt 7,9 százalékkal, a felsőoktatási kutatóhelyekéi pedig 16,1 százalékkal mérséklődtek. Bár a KSH szerint a közvetlenül a cégek által finanszírozott kutatás-fejlesztések értékben 3,5 százalékkal emelkedtek, e növekedés sem tudta ellensúlyozni az operatív programokból származó K+F források felhasználásának csökkenését.

A kutatóhelyek számának és a kutatással foglalkozók létszámának fogyása is tovább folytatódott – állapította meg a statisztikai hivatal. Tavaly ugyanis 2727 kutatóhely működött Magyarországon, ami 2,6 százalékkal kevesebb, mint az azt megelőző évben. Az elmúlt esztendőben ezeken a helyeken 54 600 fő foglalkozott idehaza a kreatív tudásbázis célzott, szisztematikus bővítésével. Bár a kutatók létszáma 1,3 százalékkal emelkedett, a segédszemélyzet, valamint az egyéb fizikai és nem fizikai dolgozók számának csökkenésével a kutatási munkán foglalkoztatottak összlétszáma 2,8 százalékkal mérséklődött. A teljes munkaidejű foglalkoztatottakra átszámított K+F létszám ennél is nagyobb ütemben, 3 százalékkal csökkent.

Idehaza a Pálinkás József vezette Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) felel azért, hogy a tudományos kutatók munkáját kiszámítható finanszírozás és stabil intézményi rendszer segítse. A 2014–20-as fejlesztési ciklus során mintegy 1200 milliárd forintnyi kutatás-fejlesztési és innovációs forrás áll Magyarország rendelkezésére, ebből 700 milliárd forint az uniós, 500 milliárd pedig az állami támogatás.

Ausztrián kívül Szlovénia és Csehország is előttünk jár az innováció terén a régióban, de a lengyeleknél, a szlovákoknál, a románoknál és a bolgároknál jobbak a hazai mutatók. Az NKFIH érdekelt a visegrádi négyek még szorosabb együttműködésében: ha közösen lépnek fel a nemzetközi partnereknél, már nem egy 10 milliós piacról, hanem egy 60 milliós fejlesztési térségről beszélünk.

Legutóbb több mint 400 kutató és kutatási projekt nyert összességében 11,5 milliárd forintot meghaladó támogatást a hivatal felfedező kutatásokat ösztönző programjaiban. Az NKFIH idén megnövelt keretösszeggel, a kutatói életpálya különböző szakaszaihoz jobban illeszkedő új pályázati konstrukciókkal tette közzé a felfedező kutatásokat ösztönző felhívásokat. Ebben az évben a támogatás 40 százalékát negyven év alatti kutatók nyerték el.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »