Négypárti lett az ötpárti egyeztetésből: az MSZP-t nem érdekelte a szexuális bűnözők kérdése

Ötpárti egyeztetést hívott össze a Jobbik az állami kitüntetések visszavonásának kérdéséről és a szexuális bűnözők nyilvános adatbázisáról.

Az egyeztetésen megjelent a Fidesz, a KDNP és az LMP képviselője is, a szocialisták azonban nem vettek részt az ülésen.
 
Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője az ülést követő sajtótájékoztatóján elmondta: azért kezdeményezték az egyeztetést, mert Kiss László ügye kapcsán olyan morális kérdések merültek fel, melyekre politikai és jogi választ kell adni.
 
A Jobbik politikusa megköszönte a megjelent képviselőknek a részvételt, valamint az érdemi vitát, egyben sajnálatát fejezte ki, hogy a szocialisták részéről senki sem jött el az egyeztetésre.
 
A Jobbik szerint az a kérdés, hogy azoknak a morális igényeket, melyek a társadalomban jelentkeznek – akár a Kiss László-ügy kapcsán – szükséges-e a jogban megjelennie. Az ellenzéki párt szerint igen: Kiss Lászlónak nem lett volna szabad állami kitüntetést kapnia, ezért szeretnének olyan jogi környezetet teremteni, hogy az visszavonható legyen.
 
Dúró Dóra beszámolt róla: az egyeztetés során kevés idő jutott arra, hogy a szexuális bűnözők nyilvános adatbázisáról is tárgyaljanak. A Jobbik szerint erre azért van szükség, mert a szülőknek joguk van tudni arról, hogy elkövettek-e ilyen bűncselekményeket azok, akik a gyerekeikkel foglalkoznak. Dúró Dóra bízik benne, hogy a kérdésről további egyeztetéseket folytatnak majd.
 
Szél Bernadett, az LMP országgyűlési képviselőe azt mondta, számukra nem is volt kérdés, hogy megjelennek-e az ülésen. A párt javaslata, hogy aki korábban erőszakos szexuális bűncselekményt követett el, az ne férkőzhessen gyerekek közelébe. 
 
Az LMP politikusa szerint olyan megoldást kell teremteni, mely biztosítja, hogy az arra érdemtelenek ne birtokolhassanak állami kitüntetést. Meg kell vitatni, hogyan lehet elérni azt, hogy a jog koherenciája ne sérüljön, de mellette a társadalom teljesen jogos igazságérzete és elvárásai teljesüljenek. Szél Bernadett bízik benne, hogy a Fidesz-KDNP is konstruktívabban áll majd a javaslatokhoz.
 
Vas Imre, a Fidesz képviselője rövidre zárta a témát: mint mondta, a nagyobbik kormánypárt megvitatta a két javaslatot és nem támogatja azokat, mert szakmailag megalapozatlannak tartják őket.
 
Vejkey Imre, a KDNP politikusa egyetértett a fideszes politikussal. Sajnálatát fejezte ki, hogy az MSZP nem jelent meg az egyeztetésen, mert bár a javaslatokat elutasították, fontos morális kérdésnek tartja, hogy tárgyaljanak a kérdésről. Mint mondta, valóban érdemi vita folyt az egyeztetésen, ám egyelőre olyan falakba ütköztek, melyek nem teszik lehetővé a felvetések törvénybe iktatását. Vejkey fontosnak tartja, hogy a hazai és nemzetközi normákat figyelembe véve körüljárják a kérdést.
 
Az ügyben további egyeztetések várhatók.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »