Négyen indulnak az elnöki székért

Négyen indulnak az elnöki székért

Választmányi ülést tartott az MSZP, ahol a párt elnökjelöltjei ismertették programjukat. A jelenlegi elnökön kívül még hárman indulnak a tisztségért. Tóbiás József az ülésen arról is beszélt: az országos választmány elnöki tisztségére pályázó Hiller Istvánnak nincs igaza, amikor a párt országos elnökségének szellemi megújítását sürgeti.

Két héttel a tisztújító kongresszus előtt már helyezkednek az ismert arcok az MSZP-ben. Tóbiás József elnök-frakcióvezető három kihívót is kapott Szanyi Tibor EP-képviselő, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes és Molnár Gyula egykori újbudai polgármester személyében. Nemrég azonban – a párton belül megingathatatlannak tűnő szegedi polgármester – Botka László is emberére talált.

Az Országgyűlés szocialista alelnöke, Hiller István elképzelése szerint június 25-e után egy aktív választmány határozná meg az MSZP új, a kormányzóképesség visszaszerzése felé vezető irányát. „Nem akkor kell csak egy politikának, egy pártnak foglalkoznia a hosszú távú kérdésekkel, amikor választási kampány van, hanem éppen előtte. Ez az, ami biztos alapot, biztos bázist nyújt a politikához. Ez vagy a választmányban történik az MSZP tekintetében, vagy nem. Én azt szeretném, ha a választmányban történne” – mondta az MSZP alelnöke.

Információink szerint a párt második legfontosabb tisztségét, a választmány elnöki posztját betöltő Botka László ugyan újra megméreti magát a tagság előtt, de Hiller lépésével nemcsak a jelenlegi posztját vesztheti el, de elszállhatnak a szegedi polgármester 2018-as miniszterelnök-jelölti reményei is.

-–Hadd menjek be az ajtón…
– Mit szól ahhoz, hogy Hiller István önnel szemben indul?
– …demokratikus pártban az a jó, ha sok jelölt van, köszönöm…

– Mit gondol, ön lesz a befutó vagy Hiller István, mekkora esélyt ad magának?
Válasz helyett elment Botka László.

Most sem indul semmilyen MSZP-s pozícióért Mesterházy Attila. A korábbi pártelnöknek, miniszterelnök-jelöltnek ennek ellenére van véleménye Hiller István jelöléséről.

– Az, ahogy ő a politikát szemléli, amilyen ambíciói vannak, testhez álló feladat lenne a számára.
– Eddig rosszul mentek a dolgok a választmányban?
– Én azt mondanám, hogy én nem így vezettem volna a választmányt, de nem is nekem kellett hál’  istennek vezetni. Én azt gondolom, hogy a következő időszakban picit más típusú működésre lenne szükség – fogalmazott az MSZP országgyűlési képviselője.

A büntetőügyei után a közéletből eltűnő, de most a párt elnökjelöltjeként felbukkanó Molnár Gyula sem rejtette véka alá, hogy változásokra van szükség az MSZP választmányában. „Az én elnökjelölti programom sokkal közelebb áll ahhoz, amit Hiller István képvisel, tehát azt gondolom, hogy jobban tudnánk nyitni az értelmiség felé” – nyilatkozta Molnár Gyula.

Nem ért egyet az országos választmány szellemi megújításával Tóbiás József. Az elnök-frakcióvezető, aki újrázni szeretne, azt mondja: most a továbbépítkezésnek van az ideje, nem pedig az újrakezdésnek. „Ami pedig a megújulást illeti, én ezeket a szavakat száműzném a szótárból. Tenni kéne végre a dolgunkat, dolgozni kell. Más szerepe van úgymond a kormányzati ciklus első felében egy választmánynak, és más szerepe van a ciklus második felében. Most pont félidőben vagyunk. Az a kérdés, hogy tovább építkezünk-e, vagy az a kérdés, újra akarják valakik kezdeni. Meggyőződésem, hogy a továbbépítkezés a helyes irány” – szögezte le az MSZP elnök-frakcióvezetője.

Az elnökaspiránsok közül a jelölőbizottság szombati ülésén senkit nem szórtak ki. A párt alapszabálya szerint ugyanis mind a négyen azzal váltak jelöltté, hogy összegyűjtötték az induláshoz szükséges 1500 aláírást.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »