Negyedszázada szolgálnak a szaléziak Moszkvában

A helyi szalézi közösség október 7–9. között ünnepelte moszkvai szolgálata megkezdésének 25. évfordulóját. A szalézi rendfőnök, Ángel Fernández Artime ebből az alkalomból ellátogatott az orosz fővárosba, hogy együtt ünnepeljen rendtársaival.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A rendfőnökkel együtt vett részt különböző eseményeken Paolo Pezzi moszkvai érsek; Tadeusz Rozmus, a közép- és észak-európai szalézi régió tanácsosa; Romano Jachimowicz tartományfőnök és a tartományi tanács tagjai az Észak-Lengyel Szalézi Tartományból (PLN), amelyhez a moszkvai szalézi közösség tartozik.


Ángel Fernández Artimét szeptember 7-én, péntek este fogadta a repülőtéren a Szalézi Család több tagja. A hivatalos események másnap reggel kezdődtek, amikor a közeli Oktyabrszkijban dolgozó szaléziakkal találkozott. A rendfőnök és titkára, Horacio López a rendtársaikkal töltötték az egész napot. Később Artime atya köszöntötte a Segítő Szűz Mária Leányai (FMA) létesítményeiben élő fiatalokat, és szólt hozzájuk néhány bizalmas és bátorító szót.


Szeptember 9-én, vasárnap az egész helyi katolikus közösség a szaléziakra bízott katedrálisban gyűlt össze, hogy együtt ünnepeljék az Eucharisztiát. Ezen a szertartáson fejezte ki a rendfőnök nyilvánosan elismerését Iozif Zaniewski szalézi atyának, aki a kezdetektől fogva jelen van és aktív munkát végez Moszkvában.


A délután a szaléziakra jellemző örömteli légkörben telt. A rendfőnök találkozott a fiatalokkal, a szalézi munkatársakkal, a Don Bosco nővérekkel és azokkal, akik segítik a rend oktatási és lelkipásztori munkáját. Rövid művészi előadások szerepeltek a programban a fiatalok közreműködésével, sokan üdvözölték a rendfőnököt, majd Don Bosco tizedik utóda hálát adott Istennek a huszonöt éves szalézi jelenlétért Moszkvában.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »