Négy évet kapott a Clinton e-mailjét feltörő erdélyi hacker

Négy évet kapott a Clinton e-mailjét feltörő erdélyi hacker

Négyéves börtönbüntetésre ítélték az Egyesült Államokban azt az erdélyi hackert, aki feltörte Hillary Clinton e-mail-fiókját. A volt külügyminiszter e-mail-botránya az amerikai elnökválasztás egyik fő témájává vált.

Lázár Marcel Arad közeli falujából legalább 100 politikus, zenész és színész e-mail-címét hackelte meg. Legértékesebb trófeája Hillary Clinton amerikai külügyminiszter volt, aki a biztonsági szabályokat megszegve otthoni szerveréről bonyolította le hivatalos levelezését.

Ebből az Egyesült Államokban belpolitikai botrány keletkezett, amelyet az FBI is vizsgált, vádat azonban végül nem emeltek Clinton ellen. A demokrata elnökjelölt azt vallotta, hogy titkos információt sosem küldött privát szerveréről, és minden elektronikus levelet a nyomozók rendelkezésére bocsátott. Igaz, később mindkét állítását megcáfolták.

Az e-mailek tartalma is vihart kavart. Ezek szerint ugyanis Clinton még külügyminiszterként kisebb-nagyobb szívességeket intézett el azoknak, akik pénzt fizettek be a család alapítványába. A botrány jelentősen megtépázta Hillary Clinton szavahihetőségét, republikánus ellenfele, Donald Trump azt hangoztatta, hogy a demokraták elnökjelöltjét külföldről is zsarolhatják.

Guccifer ugyanis arról is beszámolt a nyomozás során, hogy a külügyminiszter e-mail-fiókjában mások is jelen voltak, és nyolc IP-címet azonosított be, vagyis további hackerek, esetleg külföldi hatalmak titkosszolgálatai is megszerezhették a Clinton-e-maileket. A Wikileaks máris elkezdte megjelentetni a leveleket, azt azonban nem közölte, hogy honnan szerezte meg az irományokat.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »