Négy év után sikerült élelmiszersegélyt juttatni egy szétlőtt szíriai városba

Egy hónapra elegendő élelmiszert vittek a szíriai Darajába – közölte a Vörös Félhold segélyszervezet illetékese Damaszkuszban. Az ostromlott város lakói négy éve nélkülöznek.

Kilenc kamionról rakodták le a szállítmányt, amelyben liszt, szárított élelmiszer és egészségügyi segély volt – mondta Tammam Mehrez, a Vörös Félhold szíriai vezetője.

Az akciót az ENSZ-szel együttműködve hajtották végre. A Damaszkusztól 10-15 kilométerre délnyugatra fekvő Darajába június elsején már bejutott egy segélykonvoj, de az nem szállított élelmiszert, az ott élők emiatt nagyon csalódottak voltak.

Daraja az elsők között lázadt fel a kormány ellen, és az első települések között volt, amit a hadsereg ostromgyűrűbe zárt 2012-ben. Nagyjából nyolcezren élhetnek ott.

Csatolt_cikkek: Olvasta már?:Már a francia kommandósok is Szíriában vannakAz Egyesült Államok szerint Oroszország nem tartja be ígéretét SzíriábanA szíriai kurdok amerikai fegyvereket szállítanak a törökországi kurdoknak – állítja az új török kormányfőRovatok: KülföldTelepülés: SzíriaCímkék: Szíria, szíriai helyzet, szíriai konfliktus, szíriai polgárháború, humanitárius segély, külfödForrás: 

MTI


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »